Disznófej egy tel-avivi mecsetben
Az izraeli rendőrség letartóztatott egy izraeli prostituáltat és futtatóját, akik disznófejet dobtak be egy tel-avivi mecsetbe - közölték pénteken izraeli rendőri illetékesek.
Dátum: 2005-08-26 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:05.411013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügy még a múlt héten történt. A gyanúsítottak, akik a disznófejet egy palesztin kendőbe csavarták, és ráírták Mohamed nevét, tettüket azzal magyarázták, hogy így akarták provokálni a muzulmánokat. Abban reménykedtek továbbá, hogy az általuk kiváltott harag olyan erőszakos cselekményeket vált ki, amelyek miatt le kellett volna állítani a Gázai övezetbeli zsidó települések kiürítését. Egy másik disznófejjel is hasonló akcióra készültek, ezt a pár otthonában találták meg a hatóságok.
A disznó mind az iszlám, mind a zsidó vallás előírásai szerint tisztátatlan állatnak számít, fogyasztása szigorúan tilos számukra. A Jaffa határában lévő mecsetet a közelmúltban többször támadták meg ismeretlenek. Az Y-NET izraeli internetes hírportál szerint a gyanúsítottakat szentély meggyalázása és terrorizmusra való uszítás miatt helyezhetik vád alá.
MTI - fideszfrakcio.hu