Magyar börtönbe vetné az érettségit megzavarókat
Az Oktatási Minisztérium javaslata szerint akár egy éves börtönbüntetésre vagy pénzbüntetésre számíthatna, aki megzavarja az érettségi vizsgákat - közölte a szaktárca sajtófőnöke az MTI kérdésére pénteken.
Dátum: 2005-08-26 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:06.265011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A módosítások, amelyekről most egyeztet a tárca, várhatóan szeptemberben kerülnek a kormány elé. A minisztérium az idei tétellopások miatt szigorítaná a bünetető törvénykönyvet és a szabálysértési törvényt - mondta el Szántó Gabriella. A változások nyomán akár egy éves börtönbüntetés is járhatna annak, aki az országban nagy területen vagy országosan megzavarja az érettségi vizsgákat. A szabadságvesztés mellett közérdekű munkára is lehetne ítélni a vizsgát megzavarókat. Aki egy intézményben okoz zavart a vizsgák menetében, szabálysértést követ el, s 50 ezer forintos bírságot kellene fizetnie. Aki nem csak egy iskolában, hanem egy megyében több intézményben, vagy a fővárosban zavarja meg az érettségit elzárással vagy 150 ezer forinttal lenne büntethető. A kezdeményezés jelenleg államigazgatási egyeztetésen van, a kormány várhatóan szeptemberben tárgyal róla - közölte Szántó Gabriella.
MTI - fideszfrakcio.hu