Kövér László a Malév-privatizációról
Örömmel nyugtázzák, hogy a sajtó nyilvánosságának, az ellenzék fellépésének, valamint a Malév-dolgozók sztrájkfenyegetésének eredményeképpen a légitársaság privatizációja lekerült a napirendről - mondta Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottság pénteki rendkívüli zárt ülése után.
Dátum: 2005-08-26 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:08.501430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér László, a testület fideszes elnöke kifogásolta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok - az államtitkár beszámolója szerint egy 2004-es kormányhatározat alapján - nem végezhetik el még a privatizációs eljárás elején a vizsgálatot, holott így meg lehetne állapítani a kockázatokat, és ehhez lehetne igazítani az eljárást. Mint mondta, a Fidesz a továbbiakban szeretne visszatérni erre a kérdésre.
A politikus hangsúlyozta: örömmel nyugtázzák, hogy a sajtó nyilvánosságának, az ellenzék fellépésének, valamint a Malév-dolgozók sztrájkfenyegetésének eredményeképpen a légitársaság privatizációja lekerült a napirendről.
Kövér László elmondta: a testület ülése egy kormánypárti ügyrendi javaslat miatt szakadt félbe, mert miután kiderült, hogy a sajtóban megjelent kockázatelemzés nem készült el, a kormánypártiak úgy gondolták, hogy nincs miről beszélni a továbbiakban.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu