Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is másodfokú a készültség a Duna szigetközi szakaszán

Továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség a Duna Vének-Dunaremete közötti szakaszán és Dunakiliti térségében. A tetőzés Nagybajcsnál a csütörtöki prognózishoz képest alacsonyabb szinttel, 600 centiméter körüli vízállással történik és a korábban jelzetthez képest későbbre, a péntek esti órákban várható - tájékoztatta az MTI-t péntek kora délután a vízügyi hatóság.


Dátum: 2005-08-26 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:10.262384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Petrőcz Bálint, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető helyettese elmondta: a folyó esztergomi és Komárom-almásfüzitői szakaszán fenntartják az első fokú árvízvédelmi készültséget. Komáromnál szombaton a déli órákra várják a Duna tetőzését 570-590 centiméter körüli vízállással.

A Rábán első fokú a készültség a Győr-Árpás, a Győr-Koroncó és a Koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszokon. Győrött a rakpartokat elöntötte a víz, az épületeket azonban nem veszélyezteti. Győrött a Rába tetőzése szombat reggel következhet be 530-550 centiméter közötti értékkel.

Az első- és a másodfokú árvízvédelmi készültség során a vízügyes szakemberek figyelőszolgálatot teljesítenek, érdemi védekezésre ezekben az esetekben még nem kerül sor - tette hozzá a központi védelemvezető helyettes.

Petrőcz Bálint kitért a belvízvédelemre is. Közlése szerint a belvízzel elöntött terület csütörtök óta több mint 200 hektárral növekedett, s nagysága meghaladja a 4.400 hektárt. A belvíz főként az észak-hansági területet borítja. A győrzámolyi szivattyútelep csütörtök óta üzemel, az alsó-szigetközi öblözetekből nyomja át a vizet a Mosoni-Dunába.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek