Harmincmázsányi hal pusztult el a Kurcában Szentes térségében
Mintegy 30 mázsa hal pusztult el a Kurcában és a hozzá kapcsolódó Veker patakban Szentes térségében - tájékoztatta a környezetvédelmi minisztérium politikai államtitkára pénteken, a Csongrád megyei városban az MTI-t. "Az elsődleges vizsgálati eredmények szerint a vízben jelentős mértékben, mintegy harmadára csökkent az oldott oxigén mennyisége" - mondta Gombos András.
Dátum: 2005-08-26 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:11.576402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a jelenség oka, hogy a Kurca mellékfolyójában, a Vekerben rendkívüli mértékben feldúsultak a szerves anyagok.
A szerves anyagok feltehetően az elmúlt hetek esőzései nyomán jelentős területeket elöntő belvízzel kerültek a patakba - közölte az államtitkár.
Az oxigénhiányos állapot hatására először az arra legérzékenyebb ragadozó halak kezdtek el pusztulni - tudatta Gombos András.
A politikus elmondta, a folyószakaszon harmadfokú vízminőség-védelmi készültség van érvényben. A hatóságok teljes hosszában megvizsgálják a Veker partját, hogy megállapítsák, valamely állattartótelepről nem került-e szennyvíz vagy trágyalé a vízfolyásba.
Az elmúlt hetekben gravitációs úton többször került friss víz a Tiszából a Kurcába, és azóta is folyamatos az utánpótlás. A további károk megelőzése érdekében jelenleg egy szivattyúállomás segítségével a Veker vizét közvetlenül a Tiszába vezetik, ahol a magas vízállás miatt nem jelent veszélyt - közölte az államtitkár.
A károk a Kurcát hasznosító horgászegyesületet terhelik, s az ő feladatuk a haltetemek elszállítása is, e kötelezettségüknek eleget is tettek - mondta a politikus.
MTI - fideszfrakcio.hu