Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadhatatlan a pénzvisszatartás

A Protestáns Újságírók Szövetségének Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke a tulajdonosi jogokat gyakorló testület felhatalmazása nélkül tartotta vissza a közrádió szokásos havi költségvetési támogatásának több mint a felét. A nemzetközi gyakorlatban is példátlan eset nemcsak az érintett médiamunkások egzisztenciáját veszélyezteti, de közvetve az állampolgárok tájékozódáshoz való jogát is korlátozhatja.


Dátum: 2005-08-26 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:12.157257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ráadásul az a körülmény, hogy a Magyar Rádió Rt. ügyvezetése körüli vitát nyilvánvaló politikai szándékok motiválják, végső soron a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás esélyét kérdőjelezi meg.

Tekintettel arra, hogy a Protestáns Újságírók Szövetségének tagjai nem utolsósorban épp a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás hazai térnyerése érdekében kívánnak munkálkodni, ezúton testületileg is tiltakozunk a közrádió - pártsemleges - közszolgálati szerepének veszélyeztetése miatt, adófizető állampolgárokként pedig sürgetjük a közvélemény számára is mind visszatetszőbb helyzet haladéktalan rendezését.

Protestáns Újságírók Szövetségének Elnöksége

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek