Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vita az iraki alkotmánytervezetről

Az iraki parlament elnöke azt reméli, hogy rövidesen megszülethet a megegyezés az alkotmánytervezet vitás kérdéseiről. Így a parlament akár már vasárnap szavazhatna a dokumentumról. Az egyik legfőbb probléma a tervezettel kapcsolatban az. hogy szövetségi állam jön-e létre, és mekkora önállóságot kapnak a kurdok és a síiták, illetve elfogadják-e a tervezetet a szunniták.


Dátum: 2005-08-26 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:14.264130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közben Irakban 11-en vesztették életüket, heten pedig megsebesültek a fővárosban és környékén elkövetett újabb támadásokban.

Egy rendőrtisztet, társával együtt Bagdad déli részén lőtték agyon géppisztollyal. Ugyancsak ismeretlen tettesek két szemetesembert is lelőttek ugyanezen a környéken. Tikríttől nem messze egy iraki katonát gyilkoltak meg, négy társát pedig megsebesítették.

Baakúbában két rendőrt és egy civilt gyilkolt meg 3 támadó. A Szamarrában kirobbant összecsapásban egy civil vesztette életét, három másik pedig megsebesült. Ar-Rasad településnél egy pokolgép ölte meg két kamion vezetőjét.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek