Az első vizsgálatok szerint madárinfluenzával fertőzött sirályra bukkantak Finnországban
Feltehetően madárinfluenzával fertőzött sirályra bukkantak Finnország északi részén - közölte pénteken a finn mezőgazdasági minisztérium. Az első vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az északi Ouluban elfogott tengeri madár a madárinfluenza-vírus hordozója.
Dátum: 2005-08-26 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:15.290696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakértők mindenesetre folytatják a vizsgálódást, amelynek végleges eredménye három héten belül várható. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a sirály a madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes változatával, a H5N1-gyel fertőződött-e meg.
Az elmúlt hetekben növekedett az attól való félelem, hogy világméretű madárinfluenza-járvány törhet ki, miután a betegség a Távol-Kelet után felütötte a fejét Oroszországban és Kazahsztánban is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői nem zárják ki, hogy kialakulhat a vírus egy olyan mutációja, amely emberről emberre terjed, s az egész világra kiterjedő járványt okoz.
MTI - fideszfrakcio.hu