Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Történeti Hivatal elnöke szerint is hiányoznak SZDSZ-es iratok

Ma reggel az InfoRádióban Markó György elmondta: egy jelenlegi szabad demokrata kormánytagnak hiányzik az aktája az irattárból, és ezt a tényt az úgynevezett Mécs-bizottság tagjai is megállapíthatták volna.


Dátum: 2002-09-05 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:14.396473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Történeti Hivatal elnöke megerősítette, hogy egy jelenlegi szabad demokrata kormánytagnak hiányzik az aktája az irattárból. Markó György az InfoRádió műsorában azt mondta: a nyilvántartó karton helyén egy helyettesítő lap van. A hivatal elnöke szerint ezt a tényt megállapíthatták az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság azon tagjai is, akik a számukra előkészített iratokat vizsgálták. Markó György úgy fogalmazott: ok nélkül senkiről nem készítettek nyilvántartó kartont a belügyi szervek, azt azonban már a parlamenti testületnek kell eldöntenie, hogy a szabad demokrata politikus együttműködött-e az állambiztonsági szolgálatokkal.

Korábban Demeter Ervin, a bizottság fideszes alelnöke azt állította: egy jelenlegi SZDSZ-es kormánytag dossziéjából a politikus ügynökmúltjára vonatkozó iratokat tüntettek el 1995-ben. Kuncze Gábor volt belügyminiszter és kabinetfőnöke, Gyekiczki András is tagadta Demeter Ervin állítását.

infostart.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek