Katolikus találkozó Esztergomban
Tegnap kezdődött meg Esztergomban a HÁLÓ, azaz a Kárpát-medencei Magyar Katolikus Közösségek hálózatának nagytalálkozója, mely augusztus 28-án, vasárnap délben ér véget. A rendezvény fővédnöke Erdő Péter bíboros - írja az esztergomi Hídlap.
Dátum: 2005-08-26 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:16.174721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HÁLÓ nagytalálkozóit eddig rendszerint határainkon túl tartották, a magyarországi nagytalálkozóknak eddig Domaszék és Pannonhalma adott otthont, első alkalommal rendezik meg Esztergomban. A várakozásoknak megfelelően körülbelül négyszázötvenen jöttek el Budapestről, vidékről és a határon túlról egyaránt. A találkozó fő témája idén a személyesség, melyet négy tematikus szekcióban dolgoznak fel, előadásokkal, beszélgetésekkel. Az együttléteknek, közös imáknak a Szent Anna, a belvárosi, a vízivárosi és a szentgyörgymezői templomok, plébániák adnak helyet - tudtuk meg Michels Antal plébánostól, aki beszámolt arról is, hogy csaknem minden határon túli magyar területről, Felvidéktől Erdélyen át Vajdaságig érkeztek hívők. A beszélgetések jó hangulatban zajlanak, szó esik több aktuális problémakörről, így az erdélyi árvízről is.
A plébános biztos abban, hogy a többnapos együttlét gazdag lelki ajándék lesz minden résztvevőnek. Tegnap reggel Otto Neubauer tartott előadást a Mindszenty csarnokban a bécsi városmisszióról, fél hatkor szekciós misét, fél kilenctől bűnbánati liturgiát tartottak a Szent Egyed közösség vezetésével, napközben a vendégek helyi közösségek kalauzolásával megismerkedhettek a város nevezetességeivel is. Ma reggel kilenctől szintén a Mindszenty csarnokban Hoffer József jezsuita atya előadását hallgathatják meg az érdeklődők "Személyesség az Egyházban" címmel. Este fél kilenctől ugyanitt vidám, zenés együttléttel, táncházzal zárul a nap. Holnap a belvárosi templomban este nyolc órától "Lélektől lélekig" címmel orgonaverseny lesz hallható Hey Lóránt előadásában. A jótékony célú koncerttel az SOS gyermekalapítványt szeretnék támogatni.
Forrás: Hídlap