Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megyei jogú város lesz Esztergom?

Esztergom képviselő-testülete határozatban fejezte ki szándékát, hogy Esztergom megyei jogú város legyen, egyben kérte az Országgyűlést, hozza meg az ehhez szükséges döntéseket és Esztergomnak is adományozza e címet - adja hírül az esztergomi Hídlap.


Dátum: 2005-08-26 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:16.757608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Esztergom két különleges eseményt ünnepel 2006-ban: a Bazilika felszentelésének 150., a város tatárjárás utáni második újjáépítésének 750 éves évfordulóját. A kettős évfordulóval egy időben kiemelkedő esemény lenne Magyarország egykori fővárosának, Szent István városának adományozott megyei jogú városi cím megünneplése.

Esztergom történelmi múltja és virágzó jelene számos okot szolgáltat arra, hogy helyet kapjon Magyarország megyei jogú városai között. Erről az Országgyűlés dönt, ezért erősítették meg határozattal azt a 2000-ben, a millennium évében már megvalósítani kívánt szándékot, hogy Magyarország első fővárosa, a Magyar Katolikus Egyház központja elfoglalja méltó helyét Magyarország települései között. Esztergom az ország legrégebbi városa, Géza fejedelem székhelye, Szent István szülővárosa és koronázási helye, az államigazgatás első központja, a kezdetektől szabad királyi város. A régióban betöltött központi szerepe mellett Esztergom a meghatározó történelmi időszakokban országos jelentőségű város volt, elsősorban az Árpád-korban és a reneszánsz érsekek idejében az államalapítástól egészen 1951-ig. A város oktatási, közművelődési, könyvtári, levéltári intézményei és rendezvényei révén méltán a térség kulturális központja.

Esztergom, összehasonlítva más megyei jogú városokkal előkelő helyet foglal el a helyi önkormányzat fenntartásában lévő intézmények számát tekintve. Évente közel kétmillió vendéget fogad, kulturális rendezvényein több tízezren vesznek részt, köszönhetően a város körül kialakult Ister-Granum Eurorégió száz települése közötti hatékony együttműködésnek. A város régióközponti szerepével összekapcsolódik hídszerepe is, melyet a régi vármegye ma Szlovákia területén elhelyezkedő településeivel tart fenn. A Mária Valéria híd újjáépülésével Esztergomon keresztül helyreállt a kapcsolat a felvidéki magyarokkal, újraszövődtek az elvékonyodni látszó szálak a régi vármegye magyarországi és szlovákiai települései között. Sajátos hídszerepe lett ezáltal az esztergomi kórháznak is, mely egyedülálló módon valósítja meg a régió határokon átívelő feladatait, akár a betegszállítás, akár a sürgősségi ellátás területén. A kultúra, az oktatás terjesztéséhez, az egészségügy fejlesztéséhez megfelelő gazdasági háttér szükséges, melyet Esztergom számára beruházásai biztosítanak.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek