Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elsimult a Vatikán és Izrael diplomáciai vitája

Elsimult a Vatikán és Izrael diplomáciai vitája, miután az izraeli miniszterelnök és a vatikáni államtitkár (kormányfő) kölcsönösen bocsánatot kért, amiért kormányuk tagjai éles kifejezésekre ragadtatták magukat a vitában. Az olasz és a vatikáni média adott erről hírt pénteken, szentszéki és izraeli diplomáciai forrásokra hivatkozva.


Dátum: 2005-08-26 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:17.386716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


XVI. Benedek pápa július 24-i szentbeszéde nyomán keletkezett a vita. A londoni terrormerényletek hatása alatt mondott szentbeszédében a katolikus egyházfő elítélte a terrorizmust, és felsorolt néhány országot, amelyet többször sújtott az utóbbi időben a terrorizmus ostora. Izraelt nem említette.

Az izraeli külügyminisztérium azonnal berendelte a Szentszék nagykövetét, és tiltakozott a kihagyás ellen. A külügyi állásfoglalás szerint ez a kihagyás "a zsidók ellen elkövetett terrortámadások legitimálásaként" értelmezhető. Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő válaszul kijelentette: a pápa nem hagyja, hogy más diktálja neki, mit mondjon szentbeszédeiben. A vatikáni sajtóhivatal megtoldotta ezt nyilatkozatában, kijelentve, hogy az egyházi állam sokszor azért nem reagálhatott a múltban izraeliek ellen elkövetett terrormerényletekre, mert Izrael "nemzetközi jogilag megkérdőjelezhető eszközökkel torolta meg" a palesztin támadásokat.

Ariel Saron izraeli kormányfő levelet írt a hét elején a pápának, s ez fordulópontot hozott a vitában. Saron elismerte, hogy kormánya "túl agresszívan" reagált a pápai kihagyásra, s végül is "céljával ellentétes hatást váltott ki". A békülékeny hangra válaszul Angelo Sodano vatikáni államtitkár biztosította Izrael szentszéki nagykövetét, hogy a szentatya nem szándékosan hagyta ki Izrael nevét, és elismerte, hogy a Vatikánnak "körültekintőbbnek kellett volna lennie".

Két rangos izraeli rabbi vatikáni látogatása fogja megpecsételni a megbékélést szeptember 15-én - írta a Corriera della Sera olasz lap és a Kathpress katolikus hírügynökség.

XVI. Benedek a vallások közti párbeszédet tette pápaságának egyik legfontosabb törekvésévé. Ennek egyik jeleként a múlt héten, amikor a katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra Kölnbe utazott, látogatást tett a Rajna-parti város zsinagógájában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek