Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milyen legyen Pécs?

Egy-egy városnak nem csak házai, műemlékei, idegenforgalmi látványosságai, terei, parkjai vannak, hanem hangulata, íze, lüktetése, lakóinak öntudatos büszkesége is van, akik magukban hordozzák mindazt, amitől Pécs, az Pécs. Ha az itt lakó már nem érzi jól magát, rossz a hangulata, akkor elmenekül, frusztrálódik, egyáltalán nem biztos, hogy a sörsátrak és borutak visszatérésre, maradásra fogják bírni.


Dátum: 2002-09-05 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:14.692384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dunántúli napló, 2002. szeptember 5.

Egy polgármesterjelölti program csak akkor szolgálhatja hatékonyan a város és az itt lakók érdekeit, ha különös figyelmet fordít arra, hogy a pécsi polgár, pártállástól függetlenül, jól érezze magát Pécsett. Sajnos, nem csak az ország, hanem Pécs város közélete, és a hétköznapjai is átpolitizáltak, és az egymásnak feszülő, politikainak látszó indulatok mögött gyakran pitiáner üzleti érdekek, összefonódások állnak, melyeknek semmi köze nincs a városhoz. Elég csak arra gondolni, hogy a város közepére tervezett bevásárlóközpont nem csak hatalmas tömegével fog rátelepedni a városközpontra, hanem mérnököktől hallottam, hogy ez a hatalmas betonkolosszus esetleg visszaduzzaszthatja a felszín alatti vizeket és a város más területein beláthatatlan következményei lehetnek. Az már csak "mellékes" szövődmény lenne, hogy tovább rontana a pécsi kiskereskedők és kisiparosok helyzetén. Kinek az érdekeit szolgálja akkor ez a beruházás a beruházón kívül? Miért kell a pécsi polgárt ennyire tudatlannak tartani? Véleményem szerint valami hasonló történhetett a parkolók kialakításával is, mert az állomástól az Ágoston térig az ott lakók jóformán a saját házuk előtt is csak fizetés ellenében állhatnak meg. Ezektől határozottan rossz hangulatunk lesz.

Egy város élén, meggyőződésem szerint, nem állhat elkötelezett pártkatona, mert az nem képes hatékonyan dolgozni a város érdekeit szem előtt tartva, hiszen elvárják tőle, hogy a régi szlogen szerint az ún. "mi kutyánk kölyke" alapelveknek megfelelően cselekedjen. Tehát mindenkit, aki ott áll támogatni kell, minden lehetőséget le kell nyúlni, elfoglalni, mivel a hatalmi és anyagi mohóság végtelen. Ha valaki csak a bal szemével képes nézni és mindenről csak pártos véleménye van, és kicsinyes haszonszerzés, vagy boszszúállás motiválja, akkor az legfeljebb egy város párttitkára és nem a polgármestere lehet. A szocializmus így "működött" nem oly régen.

Pécsett, ha a városi önkormányzatban minden bizottsági elnökséget a többségi oldal politikai harcosai foglalnak el, egyszerű többségi szavazás eredményeként, akkor nem véletlenül adódnak olyan helyzetek, hogy egyes szakbizottságokat hozzá nem értő pártkatona "vezet". Ez egyébként mélységes politikai kulturálatlanságra is vall, ezt én nem fogom követni. Hasonló cselekedet volt még a napirend előtti megszólalási lehetőség megvonása is. Viszonylag kevés alkalmam volt arra, hogy a TV-ben az önkormányzati ülésekről történő közvetítést nézzem, de számomra egyszerűen visszataszító volt az ellenfelet folyamatosan "cikiző", kigúnyoló és nevetség tárgyává degradáló ülésvezetés, melyet módom volt hallgatni. Természetesen ettől a stílustól nem áll messze az akkor még kormányon lévő pártra tett durva megjegyzés sem, mely országos hírre tett szert.

Az önkormányzatban békét kell teremteni, mert ha túlságosan sok idő és energia pocsékolódik el a politikai ellenfél sárba tiprására, akkor a város látja kárát. Ennek egyik legjobb módja lenne, ha a győztes oldal alpolgármesteri pozíciót kínálna a vesztes félnek.

Legyen Pécs a demokrácia, a barátságosság, a jókedv városa. Ha Pécs a mediterrán hangulatok városa, akkor tényleg ilyen hangulatot kell teremteni, és nem csak egy szűk körnek. Ezért is városközpontokat kell létrehozni a város különböző pontjain, ahol minden van, ami egy városközpontot jellemez, főtér, bankok, üzletek, kávéházak. Legyen jó, felemelő pécsinek lenni, pártállástól, iskolai végzettségtől, kapcsolatrendszertől függetlenül. Az első a városban lakó emberek érdeke, és minden ezután következik.

Dr. Ternák Gábor, a polgári együttműködés polgármesterjelöltje

Kapcsolódó elemek