Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erőfeszítések az ENSZ reformtervének megmentésére

Kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek az ENSZ tagállamai a világszervezet reformtervének megmentésére. Ezt jelzi, hogy az ENSZ közgyűlése helyi idő szerint pénteken egy harminc tagállam képviselőiből álló csoportot hozott létre a terv életben tartására és ezzel összefüggésben arra, hogy a világszervezet megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából szeptemberre kitűzött rendkívüli csúcsértekezlet sikeres csúcsként kerülhessen bele az ENSZ-krónikákba.


Dátum: 2005-08-27 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:20.663674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ reformjára vonatkozó tervezetet még júniusban ismertettet Jean Ping, a közgyűlés elnöke. A tervezet megerősítette a világszervezet megalapítói által lefektetett elveket, illetve értékeket, ugyanakkor négy témára összpontosított, mégpedig a fejlődés, a béke és a biztonság, az emberi jogok, továbbá az ENSZ megerősítése témakörére.

Alig néhány nappal ezelőtt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok, s személy szerint Washington új - posztjára Bush elnök által meglehetősen viharos körülmények között kinevezett - ENSZ-nagykövete, John Bolton a tervezet átírását szorgalmazza. Az amerikai módosító javaslatok kiiktatnák az új segélyek ígéretét a szegény országoknak, töröltetnék azt a passzust, amely cselekvésre szólít fel a globális felmelegedés ellen, továbbá azt is, amely sürgeti az atomhatalmakat arra, hogy lépjenek tovább atomarzenáljuk felszámolásában. Ehelyett Washington az ENSZ bürokráciájának áramvonalasítását, egy úgynevezett demokrácialap létrehozását, az emberi jogi bizottság megerősítését, továbbá azt szorgalmazta, hogy fékezzék meg a tömegpusztító fegyverekkel való kereskedelmet.

Tekintélyes ENSZ-diplomaták ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a tervezet Washington által kezdeményezett átírására már rendkívül kevés az idő. Ezt az aggodalmat igyekszik áthidalni a most felállított válságbizottság, amelynek egyébként tagja az Egyesült Államok is.

A csoport a jövő hét elején kezdi meg tevékenységét abban a reményben, hogy a szeptember közepére kitűzött jubileumi csúcstalálkozóra, amelyre 175 ország vezetője jelezte részvételét, sikerül kompromisszumot elérni.

NTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek