Új augusztusi csapadékrekord
Évszázados meteorológiai rekord dőlt meg a napokban. Az elmúlt száz évben nem esett annyi csapadék augusztusban, mint az idén. A felhőszakadások gazdasági hatásairól még nem készült összesítés, de az biztos, hogy a mezőgazdaság és a turizmus alaposan megsínylette az esőzéseket - írja a Mgyar Hírlap.
Dátum: 2005-08-27 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:21.271982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Országosan az átlagnál háromszor több csapadék hullott már eddig augusztusban, és még hátravan öt, több-kevesebb esőt hozó nap. Volt, ahol ennél is nedvesebb volt az idő. A keszthelyi meteorológiai állomáson például a megszokott 50-60 milliméter négyszeresét, 240 millimétert, 1871 óta a legtöbb csapadékot mérték - tudtuk meg Mika János éghajlatkutatótól.
Különlegesen esős volt tehát a nyár a Balatonnál, s ezt az idegenforgalom is alaposan megérezte. Az utóbbi évek legrosszabb szezonját zárták idén a balatoni kempingek. Tíz százalékkal csökkent a vendégforgalom tavalyhoz képest. Hasonlóan rosszak a mutatók a magánszállásokon is. Meglepő módon a drágább balatoni szállodák forgalmában érződött legkevésbé a szélsőséges időjárás. Ennek ellenére összességében a turizmust nem érte nagy veszteség a rossz idő miatt. A legtöbb külföldi vendég a Balatontól nem hazafelé, hanem Budapestre vette az irányt, az ottani bevételkiesés egy része a fővárosban és környékén többletként jelentkezett.
Súlyosabb károkat okozott a rossz idő a mezőgazdaságban. Az esős idő miatt a tervezettnél később végeztek a gabona betakarításával, és a terméseredmények is elmaradtak a remélttől. A kevés napsütést és a sok esőt a szőlők is megsínylették, jó helyett legfeljebb közepes szüreti eredményt várnak.
Mivel nem fejeződtek még be a felmérések, nem tudni, pontosan mekkora károkat okoztak az elöntött házakban, kertekben a felhőszakadások. A veszteségek nagyságrendjét jelzi, hogy a megyék többségében kiürült az ilyen vészhelyzetekben segítséget jelentő vis maior keret. Az 1,2 milliárd forintos központi források nagyobb részét is elköltötték a tavasz óta ismétlődő viharok, elöntések elleni védekezésre, részben kártérítésre.
Mika János szerint elképzelhető, hogy a régóta tapasztalt klímaváltozás egyik újabb jele a Közép-Európa-szerte tapasztalható rendkívüli esőzés. Noha az elmúlt években lassú felmelegedést, a csapadék mennyiségének csökkenését, ugyanakkor az esőzések egyenetlenségét tapasztalták. A korábbiaknál kevesebb eső ritkábban, de nagyobb tömegben zúdul le. Ez történhetett most is, a Közép-Európában örvénylő ciklonok hatására. Ami biztos, nemcsak az augusztus, hanem az azt megelőző két hónapban is több eső esett az átlagnál, így könnyen lehet, hogy a napokban megdől az 1999-es 310 milliméteres nyári magyarországi csapadékcsúcs is.
Forrás: Magyar Hírlap
fideszfrakcio.hu