Emlékművet állítottak Londonban a júliusi terrormerényletek áldozatainak
Felavatták az 52 halálos áldozattal járó júliusi terrormerényletek áldozatainak állított első emlékművet szombaton Londonban. Az egyszerű fehér táblát, minden külsőségek nélkül, a Viktória rakpart menti park kertésze leplezte le.
Dátum: 2005-08-27 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:25.423226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Temze parti liget vált a július 7-én a londoni metróállomásokon és egy autóbuszon elkövetett terrortámadás halottainak ideiglenes emlékkertjévé, ahol több ezer ember, többek között Tony Blair kormányfő, helyezett el virágcsokrot a merényleteket követő napokon.
Robert Davis, a Westminster kerületi önkormányzat szóvivője kijelentette, hogy a tábla örök emlékeztetője lesz a július 7-én történteknek a rakpart menti parkban, amely a város egyik legbékésebb pontja.
MTI - fideszfrakcio.hu