A Feszty-körkép két és fél milliomodik látogatóját köszöntötték
A Feszty-körkép két és fél milliomodik látogatóját, Kis Éva nyíregyházi tanulót köszöntötték csütörtökön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Dátum: 2002-09-05 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:15.350710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 16 éves diáklány a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója, s osztálykiránduláson látogatott el az emlékparkba. A park vezetőitől emlékplakettet, ezüst érmet, valamint egy állandó belépőt kapott, a diákközösség pedig a Feszty-körkép másolatát viheti haza.
Nagy László igazgató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a körkép 1995 augusztusától tekinthető meg, de pontos látogatói adatok csak az emlékparkot működtető közhasznú társaság megalakulásától, 1995 október 1-től állnak rendelkezésre. Ezek szerint 5 kontinens 55 országából érkeztek látogatók az emlékparkba. A magyarországi vendégek 2.300 településről utaztak Ópusztaszerre az elmúlt időszakban, 70-75 százalékuk tanuló, illetve
nyugdíjas volt. A két és fél millió látogató 75 százaléka szervezett utak, programok keretében tekintette meg a parkot és Feszty Árpád monumentális alkotását.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 1997-től 2002. június 30-ig 116 úgynevezett nagyrendezvény zajlott Ópusztaszeren, ebből 46 nemzetközi összetételű volt.
A következő évi tervek közül a márciusi évnyitó tárlatot, Kohán György festőművész emlékkiállítását emelte ki az igazgató. Tájékoztatása szerint a Honvédelmi Minisztérium májusban ismét megrendezi a katonacsaládok napját, amelynek programját kívülállók is megtekinthetik, júniusban pedig a hagyományos Hunniálisra várják az érdeklődőket.
Az emlékparkban jövőre folytatódnak a régészeti ásatások, s várhatóan felgyorsul a nomád skanzen építése - tudatta az igazgató.
MTI