Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apad a Duna Nagybajcsnál

Megkezdődött a Duna apadása Nagybajcsnál, a folyó vízszintje egy órája 598 centiméter volt. A Szigetközben másodfokúra mérsékelték a készültséget Vének és Dunaremete között.


Dátum: 2005-08-27 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:27.794302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A területi vízügyi igazgatóság ügyeletese szerkesztőségünknek elmondta: a folyó Győrnél már tetőzött, itt továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Komáromnál tovább árad a Duna, itt estére, Esztergomnál éjszakára várják a tetőzést.

Korábban lezárták a budai alsó rakpartot a Margit híd és a Mozaik utca között, mert a Dunán levonuló árhullám éjszaka elérte a fővárost.

Szegedi Péter, a Közterület-fenntartó szóvivője elmondta: folyamatosan figyelemmel kísérik a vízszint emelkedését, és 640 centiméternél a teljes budai alsó rakpartot, 680 centiméternél pedig a pesti alsó rakpartot is lezárják.

Nem esett jelentős csapadék a Tisza vízgyűjtő területén, így várhatóan nem lesz majd utánpótlása a folyón levonuló árhullámnak. Még mindig harmadfokú a védelmi készültség a Túron, amely pénteken tetőzött Garbolcnál.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek