Felül kell vizsgálni a szabálytalan magánosítást
Orbán Viktor a "Fesztivál a határon" ifjúsági fesztivál záróprogramján a közszolgáltatások drámai romlása kapcsán kijelentette: "Az igazi baj, amikor az állam nem tudja teljesíteni azokat a szolgáltatásokat, amelyek a mindennapi, kiszámítható magánéletünkhöz szükségesek. A magyar állam ma itt mutat betegségtüneteket."
Dátum: 2005-08-28 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:28.761911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombat este zsúfolásig megtelt a Deák utcai iskola tornaterme, ahol Orbán Viktor nemzedéki konzultációt tartott a városban megrendezett ifjúsági rendezvénysorozat eseményeként. A fórumon bárki kérdezhette a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét. Az első kérdés a nők közéleti jelenlétére vonatkozott. Orbán Viktor arra biztatta hallgatóságát, hogy minél több hölgy vállaljon közéleti szerepet, mert a nők nagyobb részvétele jót tenne a magyar politikának.. Mint mondta, túl sok a "szeretetlenség" nélkülük. Egy másik kérdésre válaszolva arra kérte a fiatalokat, hogy ha úgy érzik, hogy igazuk van, akkor bátran álljanak ki a véleményük mellett, ne törődjenek a minősítésekkel. "Nem szabad meghátrálni" - húzta alá, egyúttal emlékeztetett arra, hogy Nyugat-Európában magyar szemmel meglepően nyílt és élő viták zajlanak az élet számos fontos kérdéséről, s ott senki nem fél elmondani a véleményét. Az Európai Alkotmánnyal kapcsolatos vitáról elmondta: nem "modern", hanem önmegsemmisítő az az álláspont, hogy az Alkotmány ne tartalmazza a "kereszténység" kifejezést, hiszen így a gyökereinktől vágnak el minket.
Az Európai Unióról szólva hangsúlyozta: a legfontosabb magyar nemzetstratégiai cél, az összetartozó Kárpát-medencei magyar közösségek újraegyesítése könnyebben valósítható meg az unión belül, mint azon kívül. Felhívta a figyelmet arra, hogy ötven év óta először vagyunk egy olyan gazdasági rendszer részesei, ahol úgy osztják el a pénzeket, ahol nekünk több juthat, mint amennyit befizetünk. Ez különösképpen igaz lesz a mezőgazdaságra is. Az, hogy a kormány az uniós támogatásokat nem tudja időközben kifizetni, és nem védi meg a magyar agrárgazdaság piacait, az nem az uniót minősíti, hanem a saját kormányunkat. Éppen ezért hazánknak ki kell állni azon törekvések ellen, hogy az uniós mezőgazdasági politikát megváltoztassák. "Ha ezt megváltoztatják, csak rosszabbul fogunk járni" - tette hozzá. "Évről-évre közelíteni fogunk az azonos elbánáshoz, ezt az időszakot ki kell bírni" - szögezte le Orbán Viktor. Elmondta: ha a kormány kifizetné a támogatásokat, akkor már most több jutna a gazdáknak, mint amennyi jutott az uniós csatlakozás előtt. A Fidesz elnöke felidézte, hogy az uniós csatlakozás előtt a lengyel gazdák voltak az EU-tagság legvehemensebb ellenzői, ám jövedelmük a belépés óta 51%-kal nőtt.
A jövő: geotermikus energia, víz, föld
Egy, az ország hosszabb távú jövőjével kapcsolatos hallgatói kérdésre Orbán Viktor elmondta: Magyarország a geotermikus energia szempontjából az egyik legkedvezőbb fekvésű ország, és ez a következő időszakban stratégiai kérdés lesz. Ugyanez vonatkozik az ivóvízkészletekre is, amelyek a későbbiekben komoly gazdasági lehetőségeket jelenthetnek a számunkra. Aláhúzta: a mezőgazdaságból önmagában ugyan nem lehet fenntartani az országot, de a földet nem szabad eladni, az agráriumba tőkét kell fektetni, és a magyar élelmiszeripart magyar kézben kell tartani. "A mainál sokkal jobban kibontakozó versenyelőnyeink lesznek" - tette hozzá.
Nem működő állam
Orbán Viktor a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban kifejtette: "Szerintem ez egy olyan út, aminek jól lehet látni a végét. Csak az a kérdés, hogy mikor érkezik meg az ember." A Fidesz elnöke továbbra is a lehető legszigorúbb fellépést tartja helyesnek a kábítószer-terjesztőkkel szemben. A sorozatos érettségi-botrányok kapcsán kiemelte: "lehetetlen dolog, hogy ötven év után odáig jussunk, hogy a Magyar Köztársaság nem tud megszervezni egy érettségit." A közszolgáltatások drámai romlásáról megjegyezte: "Az igazi baj, amikor nem jön a vonat. Amikor nem lehet bízni abban, hogy a posta kiviszi a levelet, vagy amikor valaki az érettségin maximális pontszámot ér el, nem bízhat abban, hogy felveszik. Amikor az állam azokat a szolgáltatásokat nem tudja teljesíteni, amelyek a mindennapi, kiszámítható magánéletünkhöz szükségesek. A magyar állam ma itt mutat betegségtüneteket."
Fidesz: 270 MSZP: 5
Egy másik kérdésre válaszolva jó elképzelésnek nevezte a mindennapos testnevelés bevezetését az általános iskolákban. A diákhitellel kapcsolatban Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az MSZP választási ígéreteivel szemben a diákhitel kamatai emelkedtek, az otthonteremtési programot pedig átalakították, úgy, hogy ha ma valaki tizenöt évre szeretne fölvenni nyolcmillió forint hitelt, akkor körülbelül havonta 81-82 ezer forintot kell törlesztenie. "Ez az a programjuk, amit a szegényeknek találtak ki" - tette hozzá. Mint mondta, a polgári kormány otthonteremtési programja 270 ezer embert érintett, a Fészekrakó Program pedig ötezret. "A mostani programot hagyni kell kifutni és mellé meg kell hirdetni ismét az otthonteremtési programot." A Fidesz elnöke hozzátette azt is: csökkentenék a diákhitel kamatait.
Minden adott a sikerhez
A privatizációval kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, hogy "először is, amit szabálytalanul privatizáltak, azt vissza kell venni. Másodszor: ha maga a privatizálási ügylet szabályos volt, de mögötte sikerül bizonyítani korrupciót, az hasson ki a privatizált vagyontárgyra, és azt is vissza kell venni. Abban az esetben, ha a privatizáció szabályos volt, mögötte nem volt, vagy nem bizonyítható a korrupció, de nemzetgazdasági érdekből egy bizonyos vagyontárgynak állami tulajdonban kellene lennie, (ilyen például a repülőtér) akkor azt kell mondani a tulajdonosnak, hogy legyen kedves, adja vissza!... És nem kell kishitűnek lenni, mert ha egy kormány valamire ezt mondja, akkor annak nyomatéka, súlya van... Azokban az ágazatokban kell a mindenkori magyar államnak határozottan kiállni a köztulajdon mellett, ahol nincsen verseny" - húzta alá. A Fidesz elnöke a közelgő választásokra célozva jelezte, minden attól függ, mennyien mennek el szavazni, mennyi ember mozdul meg egy adott program mellett. Kijelentette, hogy minden feltétel adott a sikerhez, "de a munkát el kell végezni." A fórumon felszólalt Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke is, aki az egészséges életmód, a sportolás fontosságát hangsúlyozta és kiemelte: nagyon fontos, hogy jövőre az első választók elmenjenek szavazni, és ne sajnálják ezt a kis időt az életükből erre a célra.
Kép és szöveg: Névai Gábor - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu