Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iszappal küzdenek Székelyudvarhelyen

Összesen 73 millió forint értékű segélyszállítmány indul Budapestről az árvíz sújtotta Székelyudvarhelyre vasárnap délután. A pusztító árvízben 14 ember halt meg. Most a házakat elöntő iszaptengerrel kell megküzdeniük a helyieknek.


Dátum: 2005-08-28 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:31.163205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Székelyudvarhelyen átvonuló áradás nyolc települést érintett. A pusztító árvízben 14 ember halt meg, kettőt még keresnek. 1500 házat és 30 hidat mosott el vagy rongált meg súlyosan a víz. A pontos károkat azonban egyelőre még nem tudták felmérni.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a Fővárosi Önkormányzat húskonzerveket, bébiételt, 500 darab takarót, 250 hálózsákot és 10 sátrat küld a károsultaknak. A katasztrófavédelem 15 szivattyút, egy vegyi felderítő autót biztosít személyzettel és utánfutóval, valamint a fertőtlenítéshez szükséges vegyszerekkel. Az egészségügyi tárca 60 millió forint értékben küld gyógyszereket, kötszereket és egyéb egészségügyi anyagokat, a környezetvédelmi tárca 4 motorcsónakot, 7 szivattyút és egy komplett tábori konyhát biztosít a székelyudvarhelyi károsultaknak.

Forrás: origo.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek