Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több ezren tüntettek Bush crawfordi birtoka közelében

Mintegy hétezren tüntettek vasárnap George Bush amerikai elnök crawfordi birtoka közelében az iraki háború ellen, illetve mellett rendőrség becslése szerint.


Dátum: 2005-08-28 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:33.295245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két tábor egymástól húsz kilométer távolságban gyülekezettmár szombat óta. Több százan konvojt alkotva, busszal érkeztek a texasi tüntetés színhelyére az Egyesült Államok távoli részeiből. A birtokán nyaralását töltő elnök mindkét tábortól távol tartotta magát.

A szavukat a háború ellen felemelők élén Cindy Sheehan, egy Irakban elesett amerikai katona édesanyja áll, aki augusztus 6-a óta táborozik a Bush-birtokhoz vezető út mentén, ám mindeddig nem érte el célját, az elnök ugyanis elutasította, hogy találkozzon vele.

Szombaton Sheehan több száz támogatója hangszórókon keresztül kiáltozta az Irakban elesett amerikaiakra utalva: "Elég - eggyel sem többet!".

Az ellentábor - köztük szintén katonák szüleivel - eközben "Cindy menj haza!" és "Cindy nem a mi nevünkben beszél!" feliratú transzparensekkel tüntetett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek