Robbanás történt egy afganisztáni német táborban
Robbanás történt a fejzabádi német katonai táborban, közvetlenül Peter Struck védelmi miniszter afganisztáni útja előtt. A robbanásról maga Struck számolt be vasárnap Berlinben, miután beszélt a parancsnokkal. Bundeswehr-katonák részt vesznek a tartományi újjáépítő egységek munkájában is, egyik táboruk az észak-afganisztáni Fejzabádban van.
Dátum: 2005-08-28 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:33.871797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter szerint senki sem sebesült meg, egy szóvivő pedig azzal egészítette ki Struck szavait, hogy csekély anyagi kár keletkezett, egy sátor megsérült. A szombaton este történt robbanás körülményeit még ki kell vizsgálni. Nem zárják ki, hogy eltévedt lövedék okozta a detonációt.
Németország az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékében több mint kétezer katonát állomásoztathat Afganisztánban, a kontingens létszámát háromezer főre akarják bővíteni.
MTI- fideszfrakcio.hu