Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellentmondások a bérfejlesztésekben

A kormány, a régi tanácsi szemléletmódot követve, intézményekre és nem feladatra állapította meg a béremeléseket, így, az MSZP-SZDSZ alkotta kabinet ígéretével és sikerpropagandájával szemben, Szolnokon hatszáz ember bérfejlesztésére nincs meg a pénz - tájékoztatott Balla György az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja, a város alpolgármestere csütörtökön.


Dátum: 2002-09-05 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:16.215893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, a törvény szerint csak a betöltött iskolai státusok után jár a béremelésekhez az állami támogatás, csakhogy az iskolákban vannak olyan státusok, amelyek betöltése egyetlen tanárral lehetetlen, ezért az intézmények a néhány óra megtartására megbízási szerződésekkel alkalmaznak pedagógusokat. - Szolnokon mintegy háromszáz ilyen tanár van, és az ő béremelésükre nincs állami fedezet - húzta alá.

A képviselő szerint a szociális ellátásban is érzékelhetőek feszültségek, mert amíg a családsegítő szolgálatnál dolgozókat megilleti a bérfejlesztés, addig a várossal kötött szerződés alapján ugyanezt a tevékenységet végző két civil szervezetnél dolgozók fizetésének emelésére nem jut állami pénz.

Jelezte: hasonló a helyzet a szolnoki Sportcentrumnál is, amely, mint a város tulajdonában lévő közhasznú társaság, kötelezően ellátandó önkormányzati feladatot végez, ám nem önkormányzati intézmény, így bérrendezésére szintén nem jut állami forrás.

Balla György emlékeztetett: mindezekre az ellentmondásokra már korábban felfigyeltek, és képviselőtársával, Szalay Ferenc polgármesterrel egy módosító indítványt nyújtottak be, megjelölve abban az érintettek béremelésének forrását. - A kormánytöbbség azonban még azt is megakadályozza, hogy az indítványról szavazzon a Tisztelt Ház - mondta.

Végezetül hozzáfűzte, remélhetőleg a kormányzat megteszi a szükséges törvénymódosítást, mert ha az érintettek bérfejlesztése nem épül be a jövő évi normatívákba, akkor a megnövekedett terhek miatt csődbe juthat az önkormányzat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek