Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másodfokúra mérsékelték a készültséget a Túron

Másodfokúra mérsékelte a Túron a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hétfőn, miután a folyó teljes hazai szakaszán folytatódott az apadás - közölte a szervezet igazgatja az MTI-vel. A Túr vízgyűjtő területén számottevő csapadék nem volt a hét végén, így az apadás intenzitását figyelembe véve, kedden akár már meg is szűnhet a készenlét a folyó gátjainál - mondta Bodnár Gáspár.


Dátum: 2005-08-29 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:38.945269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyíregyházi vízügyi igazgatóság vezetőjének közlése szerint a Tisza vízgyűjtő területén viszont jelentősebb csapadék hullott, amelynek következtében hétfőn éjjel egy méterrel emelkedett meg a folyó vízszintje.

A víz magassága nem érte el a készültséget indokoló szintet, s várhatóan nem is éri el - jegyezte meg Bodnár Gáspár. Az igazgató megemlítette, hogy Szabolcs megye egyes körzeteiben vasárnap jelentősebb esőzések voltak, így Császárszálláson 41,3, Tiszabercelen 35,3, Dombrádon 19,2, míg Vásárosnaményban 18 milliméter csapadék hullott.

Tiszabercel térségében az eső visszapótolta a földekről korábban elvezett belvizet, így ott változatlanul az első fokú belvízvédelmi készültségnek megfelelően működtetik a szivattyútelepet, a gépek a Tiszába emelik át a vizet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek