Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Családkísérleteket folytat a kormány

Újabb vészjósló demográfiai adatok láttak napvilágot - a KSH részéről- a magyar népesség immár drámai mértéket öltő fogyásáról. A helyzetet súlyosbítja, hogy az egyre kisebb létszámú népességen belül is egyre nagyobb lesz az idős népesség aránya.


Dátum: 2005-08-29 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:39.254316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vagyis egyre kevesebb adó- és járulékfizetőt terhelnek a folyamatosan növekvő nyugdíjkiadások.

A kormányzat bejelentette, hogy teljesen átalakítja az eddig jól bevált és működő családtámogatási rendszert, és helyette egy másfajta kísérletnek veti alá a magyar családokat. A baj csak az, hogy ezzel több ezer gyermeket nevelő család fog rosszabbul járni anyagilag. Közismert tény ugyanis, hogy egy egységes családtámogatási rendszerbe nem lehet önkényesen belenyúlni és következmények nélkül megszüntetni különféle ellátásokat, másokat pedig kizárólagossá tenni. A szocialista kormány pedig éppen ezt teszi.

Ezért úgy gondoljuk, nem különféle átgondolatlan, kapkodó látszatintézkedések, hanem megfontolt, évekre előre kiszámítható családpolitika segíthetne javítani ezeket a drámai népességfogyásról árulkodó tendenciákat.

Budapest, 2005. augusztus 29.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Szociális és Családügyi Kabinet

Kapcsolódó elemek