Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az árvízkárok felszámolásán dolgoznak az udvarhelyszéki településeken

Tizenhatra emelkedett a székelyföldi Hargita megyében múlt héten pusztító árvíz halálos áldozatainak száma. Az augusztus 23-án este történt felhőszakadás és áradás másnapján még csak tizenhárom személy holttestét találták meg. Két napra rá a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaróson, a Küküllő vizében leltek rá a 74 éves hodgyai Csiszár Bélára, három nappal később pedig Rugonfalván került elő a 4 éves székelykeresztúri Tánczos Izabella teteme. Vasárnap este sikerült megtalálni a tizenhatodik áldozatot, az 51 éves székelyudvarhelyi Málnási Ágostont Felsőboldogfalva térségében.


Dátum: 2005-08-29 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:39.838521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eközben az árvízkárok felszámolásán dolgoznak a természeti csapás által sújtott udvarhelyszéki településeken. Malomfalva 265 házából kétszázat érintett az árhullám - közölte az MTI-vel Simon József római katolikus plébános. Mint mondta, a vizet kiszivattyúzták, a házakba, udvarokba behordott iszapot pedig eltakarították. "Most mindenkinél nyitva ajtó-ablak, próbálja a házát, bútorait kiszárítani" - fűzte hozzá.

A plébános hangsúlyozta: folyamatosan kapják a segítséget azóta, hogy a katasztrófa ismertté vált. A szomszéd településekről, távolabbi vidékekről jöttek önkéntesek a sár és az iszap eltakarítására, Magyarországról is folyamatosan érkeznek a segélyek, felajánlások. "Jelen pillanatban egy autóbusznyi parajdi önkéntes segédkezik a faluban" - mondta.

A farkaslakai önkormányzat jegyzője arról számolt be, hogy e település is sok segítséget kap. Andrási Sándor az MTI-nek elmondta: nem csak a helyiek próbálkoznak kétkezi vagy gépi munkával a víz kiszivattyúzásával és a sár eltakarításával, hanem a károsultak rokonai, munkatársai is. Nagyon sok környékbeli vállalkozó erőgépekkel és az azok működéséhez szükséges üzemanyaggal járul hozzá a mentéshez. "Az udvarokat már kitakarítottuk, megkezdődött a fertőtlenítés, kedden pedig az egészségügyi hatóság megkezdi az érintettek védőoltását" - közölte a községi jegyző.

A csíkszeredai hegyimentő-alakulat tizenegy katonája Siménfalván, Kobátfalván, Bikafalván, Farcádon, Székelyudvarhelyen és Szentléleken vesz részt a helybeliekkel együtt az iszap eltakarításában.

"Takarítunk" - e rövid szóval összegezte a székelyudavarhelyi történéseket Komoróczy Zsolt, az ottani polgármesteri hivatal szóvivője. Az MTI-nek beszámolt arról, hogy már elkezdődött Székelyudvarhelyen is a fertőtlenítés, ezzel párhuzamosan zajlik a károsultak ellátása fertőtlenítő- és tisztítószerekkel, alapvető élelmiszerekkel. A hivatal már ki is osztott 1400 csomagot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából, hétfőn délben pedig újabb élelmiszercsomagok kiosztását kezdték meg a román és a magyar kormánytól, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól kapott segélyekből, adományokból.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek