Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lop Stop! Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és vesztegetés?

A fővárosi útfelújítások PR-ügyei kapcsán Deák András feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és vesztegetés gyanúja miatt. Gyanúja szerint megkerülve PR feladatokra adtak megbízást különféle cégeknek 50 millió forint értékben.


Dátum: 2005-08-29 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:40.430870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2005-ben közel 50 útfelújítás történt Budapesten. Ehhez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárást mellőzve, megkerülve PR feladatokra adtak megbízást különféle cégeknek 50 millió forint értékben. "Megkerülték a közbeszerzési eljárást, és - úgy gondoljuk - kijelölték azokat a cégeket, akiknek a közbeszerzés megkerülésével ki kell adni a munkát, és ez törvénytelen" - jelentette ki Deák András a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bejáratánál tartott sajtótájékoztatóján. Ezért a fővárosi közbeszerzési bizottság tagjaként feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, és vesztegetés gyanúja miatt.

"Beadjuk a feljelentést, és

a rendőrség feladata lesz

ettől a pillanattól kezdve megállapítani, hogy kik voltak azok, akik a bűncselekményt elkövették. Nem szerepel a feljelentésben név, (...) nyilván a különféle gyanúk azok már amúgy is megfogalmazódtak a különféle sajtótermékekben" - tette hozzá. A képviselő elmondta, hogy ettől a pillanattól kezdve ez már nem a politika dolga, a feljelentés megtétele után ez már bűnügy, a rendőrség feladata, hogy kinyomozza a tetteseket.

Szétaprózták a közbeszerzést

Deák András rámutatott: a törvényt úgy játszhatták ki, hogy szétaprózták a közbeszerzést, hogy egy-egy esetben a megadott értékhatár alá kerüljenek, mivel a törvény előír minimum értékeket, amely fölött már közbeszerzési eljárást kell kiírni. "Ezt az 50 millió forintot szétosztották (...) nyolc vagy tíz részre úgy, hogy egy-egy összeg a közbeszerzési értékhatár alatt legyen" - tette hozzá. (az értékhatár 7 millió forint) "A megkerülés mindig azt sugallja, hogy valakiknek odaadják a megbízást. Ha pedig valakiknek odaadják a megbízást, akkor az felveti a korrupció gyanúját" - hangsúlyozta. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény világosan kimondja a megrendelő összevonási kötelezettségét, tehát nem lehet kijátszani a törvényt úgy, hogy apróbb részekre szedik a közbeszerzést.

Deák András a sajtótájékoztatót követően bement a BRFK székházába, és a négy oldalas feljelentést valamint a hozzá csatolt négy mellékleteket átadta a rendőrség illetékeseinek.

Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség

Kapcsolódó elemek