Privatizációs feladat: a költségvetési lyukak betömködése
Gyors kármentésre van szükség a Fidesz vezetőinek felelőtlen kijelentései miatt - mondta hétfőn Szombathelyen Hiller István. Sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke Orbán Viktor és Kövér László Kőszegen tett kijelentéseire reagált. Valójában a kormány célja a privatizációval a költségvetési hiány betömése - jelentette ki Rogán Antal ezzel kapcsolatban.
Dátum: 2005-08-29 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:41.007072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Felelőtlen mondatok hangoztak el felelős politikusoktól a hét végén, felelőtlen mondatok hangzottak el a Fidesz vezetőitől, amelyek közös értékeinket, közös országunk értékeit veszélyeztetik" - jelentette ki Hiller Isván.
Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke az MSZP-elnök szavaira válaszul azt mondta az MTI-nek, hogy a nyár folyamán a Gyurcsány-kormány a privatizáció felgyorsításáról döntött, mindez azonban úgy tűnik, céltalan privatizáció. Valójában a kormány célja a privatizációval a költségvetési hiány betömése - jelentette ki. Az elmúlt fél esztendőben olyan súlyos válságba került a költségvetés, hogy
körbetartozások sorozata indult el az állami szférán belül,
ennek tudható be például a MÁV jelentős vagyonvesztése - mondta Rogán Antal. A nagyobbik ellenzéki párt politikusa kiemelte, hogy ezzel az "erőltetett privatizációval" a kormány nagyon komoly kockázatot vállal. Veszélyezteti az emberek biztonságát, "hiszen bárhogy is nézzük, nincs két repülőtér, nincs két vasút, nincs két posta" - tette hozzá. Megjegyezte: ha a repülőtér privatizációjára, illetve a vasút vagy a posta részleges privatizációjára sor kerül, akkor az emberek számára ez veszélyt jelent, veszélyezteti a jövőjüket.
Ha a kormány privatizációs döntéseket hoz annál a megmaradt szűk állami vagyonnál, amely ma már nem csökkenthető tovább, akkor mindenképpen lépni kell. Felhívta a figyelmet arra: ha a kormányzat privatizációról dönt a repülőtér, a MÁV, a posta vagy a kórházak terén, akkor - amennyiben a Fidesz 2006-ban megnyerné a választásokat - vissza szeretnék vásárolni ezeket az intézményeket azon az áron, amelyen a befektető megvásárolta.
MTI - fideszfrakcio.hu