Az ÁSZ-jelentés és a tények
Az utóbbi napokban olyan valótlan sugalmazások láttak a magyar sajtóban napvilágot, miszerint problémák lennének a polgári kormányzat által a 2000. évtől kiírt családpolitikai pályázatok elszámolásával kapcsolatban. Egyes médiumok az ellenzék lejáratására, a jelenlegi kormány mulasztásainak eltakarására igyekeznek felhasználni az Állami Számvevőszék szokásos jelentését. Ezzel szemben a tények a következők:
Dátum: 2005-08-29 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:41.630337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári kormány több száz millió forint értékben írt ki pályázatokat családokat támogató, részükre programokat kínáló, értékeket közvetítő civil kezdeményezések támogatására. A pályázat nyertesei közt szétosztásra és átutalásra került a teljes pályázati keretösszeg, vagyis a minisztériumnál egy fillér sem maradt. A 2002-es választások után a polgári kormány minden dokumentumot átadott a jelenlegi kormánynak, erről egyébként hivatalos átadás-átvételi jegyzőkönyv is készült.
A programok többsége a szocialisták hatalomra kerülése után valósult meg, valamint az elszámolások is erre az időre estek. Ezeket a dokumentációkat viszont a jelenlegi kormányzat nem tudja felmutatni az ÁSZ-nak, valószínűleg a minisztérium többszöri átalakítgatása és a kaotikus átszervezések , költözgetések miatt.
Magyarázkodásában Göncz Kinga miniszter asszony elbüszkélkedett azzal, hogy a jelenlegi kormánynak már nincs semmiféle családpolitikai programja. És ez az igazán szomorú az egész történetben.
Harrach Péter
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Szociális és Családügyi Kabinet vezető
Budapest, 2005. augusztus 29.