25 éves a Szolidaritás
Valami elkezdődött 25 évvel ezelőtt, ami megváltoztatta a világ képét - emlékeztetett hétfőn Lech Walesa, a háború utáni első független lengyel szakszervezet, a Szolidaritás megalakulásának évfordulóján rendezett nemzetközi értekezleten, Varsóban.
Dátum: 2005-08-29 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:41.934336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Walesa, az egykori gdanski villanyszerelő, akiből azután a kommunizmus utáni Lengyelország első köztársaság elnöke lett, a néhai II. János Pál pápának tulajdonította a mozgalom megalakítását kiváltó ihletet. "Nem mondta, hogy csináljunk forradalmat, nem szólított fel puccsra, de annyira ösztönző hatása volt, hogy tisztáznunk kellett a helyzetünket... A lengyel nemzet és sok másik nemzet is felébredt" - mondta a háromnapos megemlékezés első napján, a Varsóban összegyűlt mintegy 800 személyiség előtt.
A konferencián és a további programokban részt vesz mintegy húsz állam- és kormányfő, és olyan politikusok, mint Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Madeleine Albright volt külügyminiszter, lengyel részről többek között Bronislaw Geremek volt lengyel külügyminiszter, a Szolidaritás volt tanácsadója, a lengyel rendszerváltás vezéralakja, de ott lesz José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, magyar részről pedig hétfőtől Demszky Gábor budapesti főpolgármester, az egykori demokratikus ellenzék aktivistája, és szerdán, a gdanski megemlékezésen részt vesz Sólyom László köztársasági elnök is.
Aleksander Kwasniewski lengyel elnök a konferenciát megnyitva felszólította az egységesülő Európát, hogy "tanuljon a Szolidaritás leckéjéből". Mindaddig, amíg a nemzeti önzés és a részérdekek uralkodnak, újra és újra válsághelyzetbe kerülünk. Európának szüksége van a történelmi Szolidaritásra - a nagybetűsre - és a mindennapi szolidaritásra, hogy jó jövőt építsen a földrészen és a világon" - mondta.
Előzőleg, a lengyel parlament két házának együttes ülésén a törvényhozók megemlékeztek az 1980-as augusztusi sztrájkok több millió résztvevőjéről, azokról, akik "az első lépéseket tették a Lengyelország függetlensége felé vezető úton", Lech Walesát pedig "Lengyelország egyetemesen elismert jelképeként" méltatták.
Az 1980 nyarán Gdanskban és más lengyel városokban kitört sztrájkok vezettek a Szolidaritás megalakulásához, aminek az ösztönző hatása kiterjedt Európa keleti felére, s végső soron a kommunista rendszerek összeomlásához vezetett.
MTI - fideszfrakcio.hu