Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: A közvagyont védi a Fidesz

A Fidesz 2002-es választási vereségének okát Orbán Viktor abban látja, hogy a kormányzás idején sokkal több energiát fordítottak az emberek meggyőzésére, mint a véleményük meghallgatására, bevonásukra a döntésekbe. A Fidesz elnöke, volt kormányfő a Magyar Rádió Háttér című műsorában a baloldalt értékelve ismét azt mondta, hogy nem szabad összekeverni a baloldali vezetőket a baloldali érzelmű emberekkel.


Dátum: 2005-08-30 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:46.403579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kijelentette, hogy a privatizáció kérdésében a Fidesz baloldalibb, mint az MSZP. Annak a véleményének adott hangot, hogy az embereket meg kell védeni a nem kívánatos gazdasági érdekekkel szemben. A Fidesz elnöke a közvagyon fenntartását tartja indokoltnak a MÁV, a Magyar Posta és a kórházak esetében is. Orbán Viktor megerősítette: "mindent meg fogunk tenni, amit egy jogállam keretei között meg lehet tenni, hogy ezeket a közvagyon-elemeket visszaszerezzük". A privatizáció leállítása nem a saját, hanem az emberek egyik fontos követelése.

"Az emberek azt kifogásolják a kormány működésében, hogy olyan vagyontárgyakat is el kíván adni, amelyek értékesek, nyereséget termelnek és amelyből nincs több." Példaként említette a MÁV-ot, a Magyar Postát és a Budapest Airportot, amelyet sok milliárd forintos éves nyereséget termelő koronaékszernek nevezett. Hozzátette: "... nincs belőle másik, biztonsági szempontból nem elhanyagolható, ezért ezt eladni hiba".

Arra a kérdésre, hogy bejelentésének nem lesz-e negatív visszhangja a befektetők körében, Orbán Viktor azt mondta: "a befektetők ismernek bennünket, tudják, mire számíthatnak". Hozzátette, hogy személyesen is kapcsolatban áll gazdasági vezetőkkel, rendszeresen találkozik vállalkozókkal.

Orbán Viktor szerint, mivel a kormány rosszul gazdálkodik, a magyar költségvetés bajban van, ezért olyan kockázatot vállal, amelyet nem lenne szabad. "A kormány hosszú távon kockára teszi az emberek jövőjét Magyarországon" - mondta. "Szeretném, ha a kormány visszatántorodna attól, hogy a még meglévő, az emberek mindennapi biztonsága szempontjából fontos közvagyon-tárgyakat elkótyavetyéljen és folytassa a magyar nemzeti vagyon kifosztását" - fűzte hozzá.

A közvagyon fenntartása indokolt a MÁV, a repülőtér és a kórházak esetében, mivel a "privatizációt általában jelentős áremelkedés kíséri, és az emberek mindennapi biztonsághoz hozzátartozik, hogy elérhető áron tisztességes színvonalú szolgáltatást kapjanak".

Orbán Viktor hangsúlyozta: hiba lenne a folyó évi hiány fedezésére fordítani a privatizációs bevételeket. A hiány csökkentéséhez szavai szerint megfelelő gazdaságpolitikára van szükség. "E nélkül újra keletkezik a hiány a következő években, ezért újabb hiteleket fogunk felvenni, noha Magyarország eladósodottsága minden képzeletet felülmúl." Az államadósság, mint Orbán Viktor rámutatott, lassan olyan méretet ölt, amely veszélyezteti az euró bevezetését Magyarországon.

A szükséges gazdaságpolitika elemei közé sorolta az ellenzéki politikus az adók, a bürokrácia és az állam méretének csökkentését, a gazdaság növekedésének gyorsítását, a magyar nemzeti érdekeket képviselő, vállalkozóbarát gazdasági modell megteremtését. Elismerte, hogy a nagy elosztó rendszerekre "ráfér az átalakítás, a reform", de mint mondta, ettől nem lehet megváltást, rövid távon a kiadások csökkentését remélni. Az államnak nem itt kell keresni a megoldást - mondta, hanem a magyar gazdasági érdekekhez kell igazodni és a teljes foglalkoztatást nyújtó gazdasági rendszert kell megcélozni.

A Fidesz által kezdeményezett nemzeti konzultációra utalva azt mondta, hogy a privatizációt le kell állítani, és ez nem csak az ő, hanem az emberek többségének a véleménye.

MTI - radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek