Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Amnesty International Magyarország nyílt levele Kovács Lászlóhoz

"Ön szeptember 6-án találkozik Igor Ivanovval, Oroszország külügyminiszterével. Ezen alkalommal már csak erkölcsi okokból is, Magyarországnak állást kell foglalnia az Oroszország területén történő súlyos emberjogi sérelmekkel kapcsolatban. Kérjük a Miniszter Urat, hogy szólítsa fel orosz kollégáját, hogy tegyen hathatós lépéseket a rasszizmus ellen."


Dátum: 2002-09-05 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:19.162524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyílt levél Kovács László külügyminiszter úrnak

Magyarország nem hallgathat az oroszországi rasszizmussal szemben

Tisztelt Miniszter Úr!

Ön szeptember 6-án találkozik Igor Ivanovval, Oroszország külügyminiszterével. Ezen alkalommal már csak erkölcsi okokból is, Magyarországnak állást kell foglalnia az Oroszország területén történő súlyos emberjogi sérelmekkel kapcsolatban. Kérjük a Miniszter Urat, hogy szólítsa fel orosz kollégáját, hogy tegyen hathatós lépéseket a rasszizmus ellen.

Az oroszországi rasszizmus áldozatai elsősorban a menekültek: afrikaiak, ázsiaiak, illetve a közép-ázsiaiak, kaukázusiak, beleértve a csecseneket. A kisebbségeket nem csak a szkinhedek fenyegetik, hanem a helyi hatóságok, így a rendőrség és más biztonsági szervek is. Gyakoriak a rendőri zaklatások és fenyegetések, illetve a közömbös magatartás a rasszista támadásokkal szemben. Az áldozatok gyakran panaszkodnak, hogy a biztonsági szervek nem nyilvánítják rasszistának az őket ért támadásokat, mivel sokszor nem érzik a rasszizmus súlyosságát. E probléma addig nem enyhülhet, amíg a biztonsági szervek nem lépnek fel a szervezeten belüli rasszizmussal szemben.

2001 februárjában lánccal felfegyverzett huszonévesek Adefers Dessu etióp menekültet és feleségét brutálisan megverték. A kiállított orvosi vélemény szerint az áldozatok sebesüléseit "elesés" okozta. A rendőrség a támadókat "fiatalkorúak"-ként regisztrálta. 2001 októberében 300, vasrúddal felfegyverzett fiatalból álló tömeg moszkvai piaci támadása után egy örmény, egy indiai és egy tadzsik halott maradt. A rendőrség kezdetben azt állította, hogy az elkövetők "futballhuligánok" voltak. A szibériai Tyumenyben a hatóságot egy hét esetből álló zsinagóga elleni támadássorozatot "fiatalok huliganizmusának" nyilvánítottak. A hatóságok nem lépnek fel a közszereplők rasszista nyilatkozatai ellen sem. Antiszemita kiadványok nyíltan vásárolhatóak, még a fővárosban, Moszkvában is.

A kisebbségeket aránytalanul gyakran igazoltatja a rendőrség, gyakori a zsarolás, letartóztatás, kínzás és egyéb embertelen bánásmód. Két hírhedt és jól dokumentált példa is bizonyítja, hogy a moszkvai szervezett bűnözés elleni belbiztonsági csoport részt vett tadzsikok kínzásában, zsarolásában, illetve bizonyítékok hamisításában. A hatóságok megpróbálták megakadályozni, hogy az áldozatok panasszal éljenek velük szemben.

A szövetségi hatóságok elnézik, hogy a különböző közigazgatási egységek, a szövetségi törvényekkel ellentétben, olyan saját törvényeket, illetve rendeleteket hozzanak, amelyek akadályozzák a szabad mozgást és gyakran diszkriminatívak. A krasznodári hatóságok nem voltak hajlandók 13 ezer, Krasznodár területén élő meszhet török lakcímbejelentését elfogadni, így azok "hontalanná" váltak a saját hazájukban, amelynek következtében törvényesen nem vállalhattak munkát. Április 1-jén a krasznodári hatóságok bejelentették, hogy kitoloncolási központokat hoznak létre, hogy kitoloncolhassák ezeket az "illegális bevándorlókat",

Miniszter Úr, kérjük, hogy amikor találkozik Igor Ivanovval, szólítsa fel, hogy Oroszország szövetségi hatóságai tegyenek hathatós lépéseket a rasszizmus ellen, hogy ilyen esetek a jövőben ne történhessenek. Jelentse ki, hogy Magyarország és a Nemzetközi Közösség számára elfogadhatatlan a mostani állapot.

Budapest, 2002. szeptember 5.

Fodor Márk

Amnesty International Magyarország elnöke

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek