A Fidesz nem tud örülni a kormány sikereinek: Nógrádban is kevesebb a munkahely
A Boldvai László irányította nógrádi szocialisták mindig jók voltak ígérgetésben. 2000-ig kétezer új munkahelyet, 2006-ig ezer, a szécsényi körzetben Gyurcsány Ferenc támogatásával 500 új munkahelyet ígértek. Napjainkra azonban az emberek nagy része úgy érzi, hogy becsapták és félrevezették - hangzott el Becsó Zsolt keddi sajtótájékoztatóján Salgótarjánban.
Dátum: 2005-08-30 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:52.410886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2002-es kormányváltás óta drámai változások zajlottak a Nógrád megyei munkaerőpiacon - mutatott rá Becsó Zsolt. Több ezer fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek tábora, kivonult a Sole Rt. Pásztóról, a Hammerl-Hungária Bátonyterenyéről, hatalmas létszámleépítés volt a szécsényi elektronikai cégnél, felszámolták a nagyoroszi laktanyát, 100-as nagyságrendben veszítették el állásaikat az emberek a salgótarjáni önkormányzatnál és az Öblösüveggyárnál. Nem valósult meg a nagy dérrel-dúrral beharangozott salgótarjáni gyémántcsiszóló üzem sem és ismeretlen az erre szánt 864 millió forintnyi közpénz sorsa is - mondta a képviselő.
Emlékeztetett: az elmúlt három évben a Boldvai László irányította nógrádi szocialisták nem voltak képesek megoldást találni a munkanélküliség kezelésére, miközben a Fidesz képviselőinek parlamenti kezdeményezéseit sorra lesöpörték az asztalról.
Becsó Zsolt elmondta, hogy a kialakult helyzet több mint elkeserítő. 2005. júliusában 15,9 % volt a regisztrált munkanélküliek aránya; egy év alatt 1491 fővel gyarapodott az állástalanok száma Nógrád megyében. Ezen belül Salgótarján és térségében 504 fővel, Balassagyarmat térségében pedig 500 fővel nőtt 12 hónap alatt a munkanélküliek száma. Miután Boldvai László az MSZP megyei elnöke, a nógrádi képviselőcsoport vezetője, továbbá a Regionális Fejlesztési Tanács politikai kinevezettje személyes felelőssége a kialakult helyzetben nem megkerülhető - mondta Becsó Zsolt.
Mint mondta, három év alatt lett volna lehetősége arra, hogy személyes közreműködésével, akár irányításával:
- erősítsék Nógrádban az aktív befektetés-ösztönzést,
- erős és hatékony lobbyvonalat építsenek ki a Gazdasági Minisztérium felé,
- átfogó megyei gazdaságélénkítő kormányprogramot készítsenek,
- a ciklus elejétől nagyobb volumenű közmunkaprogramokban gondolkodjanak,
- a Területi Integrált Szakképző Központ projektje már az első körben támogatást kapjon,
- 2006 áprilisáig a 21 -es főút 5 előző sávja megépüljön,
- gyakorlatiasabb együttműködés alakuljon ki a megyei gazdasági élet szereplőivel,
- a politikai érdekeken felülemelkedő támogatáspolitika érvényesüljön,
- a szlovák-magyar kapcsolatok fejlődjenek,
- az azonos párthoz tartozó megyeszékhely és megyei közgyűlés vezetőjének kapcsolata ne fusson zátonyra,
- és egy színvonalas megyemarketing munka jelei megmutatkozzanak.
Nógrád megye többet érdemel, ezért 8 hónappal a választások előtt már csak azt lehet elvárásként megfogalmazni, hogy a szocialisták ne adják át rosszabb munkaerő-piaci helyzetben a megyét, mint ahogy 2002-ben átvették. Látva azonban a Boldvai László irányította szocialisták tanácstalanságát, ennek esélye sajnos minimális - mondta a képviselő.
fideszfrakcio.hu