Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Újságíróklub megsértette a médiatörvényt

Az ATV Újságíróklubja, melynek rendszeres szereplője a Medgyessy-kormánytól tisztikeresztet illetve lovagkeresztet kiérdemlő Bolgár György és Mészáros Tamás is, az ORTT határozata alapján - a médiatörvény megsértése miatt - kénytelen adását egy alkalommal három percre felfüggeszteni.


Dátum: 2002-09-05 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:19.498239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Rádió és Televízió Testület megállapította, hogy a 2002. június 3-i "Újságíróklub" című műsor megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvénynek a Panaszbizottsági állásfoglalások értékelő magyarázat nélküli közzétételére vonatkozó szabályát és ezért a Magyar ARV Rt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását egy alkalommal 3 percre felfüggeszti, melyet a műsorszolgáltató 2002. szeptember 9-én az "Újságíróklub" című műsorszám elején köteles végrehajtani.

Budapest, 2002. szeptember 5.

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek