Százéves az esztergomi könyvtár
Tegnap délután telt ház előtt ünnepelték az esztergomi könyvtár fennállásának századik évfordulóját. Az intézmény alapgyűjteményét adományozó egykori városi tanácsos, Helischer József nevét viselő könyvtár jubileumán két nagyszerű művész, Várady Viktória és Pusztaszeri Kornél szórakoztatta a közönséget.
Dátum: 2005-08-30 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:52.705671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnepi megemlékezésre eljöttek olvasók, a könyvtár régi dolgozói, Koditek Pál és Kolumbán György a polgármesteri hivatal részéről. Az ünnepséget lírai betétek: Babits Mihály, Ady Endre és József Attila versei szakították meg Várady Viktória előadásában, míg az esztergomi születésű Pusztaszeri Kornél filozófiai "szösszenetekkel", Čapek és Menzel könnyed, mégis bölcs gondolataival szórakoztatta és gondolkodtatta el az egybegyűlteket. Várady Esztertől, a könyvtár igazgatójától megtudhattuk, hogy az intézménynek jelenleg 3500 beiratkozott olvasója van, csaknem annyi, ahány kötetes volt Helischer József városi tanácsos könyvgyűjteménye, melyet 1844-es végrendeletében bocsátott Esztergom rendelkezésére.
Ez a gyűjtemény képezte a könyvtár alapját, melynek hivatalos alapító okirata 1905-re datálódik vissza. Helischer József életéről, munkásságáról Körmendy Kinga könyvtáros, kutató, számos esztergomi könyv- és könyvtártörténeti mű szerzője beszélt. Helischer 1779-ben született egy kalaposmester fiaként, városi jegyzőkönyvíróként kezdte pályafutását 1810-ben, majd minden cselekedetét a közjó, művelődés és gondoskodó szándék vezérelte. Többek közt megírta Esztergom vármegye ismertetését, szegényház és kórház alapítványt hozott létre és megrögzött kitartással bővítette könyvtárát. Önmagát egyszerűen csak "történelemkedvelő esztergomi polgárként" aposztrofálta. A rendezvény megható pillanatai közé tartozott, amikor a könyvtár három legrégebben beiratkozott, három legidősebb és három legfiatalabb olvasója kedves gesztusként ajándékot vehetett át Várady Esztertől. Az épületben a jeles évforduló apropóján dokumentum-kiállítás tekinthető meg a könyvtár történetének fontosabb fejezeteiből. Az igazgatónő arról is beszámolt, hogy elkészültek az új épület tervei, a könyvtár rövidesen tágasabb, új helyre költözik, melynek makettjét, műszaki rajzait a Duna Múzeumban lehet majd megtekinteni a közeljövőben. A jelenlegi épület bejáratán tegnaptól hivatalosan is a Helischer József Városi Könyvtár szerepel, stílusosan a tanácsos saját aláírásával. Amennyiben eddig nem kaptak kedvet a beiratkozáshoz, szintén ünnepi gesztusként szeptember 29-ig a könyvtár térítéses szolgáltatásait minden beiratkozott olvasó ingyen veheti igénybe.
Szabó Hajnal (hídlap)
fideszfrakcio.hu