Afganisztánba látogatott a NATO európai főparancsnoka
Látogatást kezdett kedden Afganisztánban James Jones tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka, hogy tájékozódjék a katonai helyzetről, mielőtt az észak-atlanti szövetség átvenné a védelmi feladatokat az amerikaiak vezette megszálló erőktől.
Dátum: 2005-08-30 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:54.474544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tábornok Kabulban találkozik Hamid Karzai afgán elnökkel, valamint a jelenleg már tízezer fős NATO-erők helyi parancsnokaival. Elutazik a déli országrészbe is, ahová a tervek szerint jövőre vonulnak be a szövetség katonái. A NATO már átvette az északi és a nyugati országrész, valamint Kabul védelmét az amerikai vezetésű koalíciótól.
Jones látogatása egybeesik az erőszakos cselekmények megszaporodásával, és attól lehet tartani, hogy a megdöntött tálib rendszer hívei egyre több támadás hajtanak végre a szeptember 18-ra kitűzött választások közeledtével. Jones ennek ellenére úgy véli, hogy Afganisztánban nem fenyeget olyan mértékű erőszak, mint amilyen Irakban tombol.
A NATO a választások előtt további kétezer katonát szándékozik Afganisztánba telepíteni. A szövetség brüsszeli központjából Kabulba tartó repülőgép fedélzetén Jones tábornok azt mondta a tudósítóknak, hogy a tagállamok vállalták a szükséges csapatok biztosítását a küldetés hosszabb tartamára is.
MTI - fideszfrakcio.hu