Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasas szakszervezet: veszélybe került a közművelődési tevékenység

A mintegy ötvenezer tagot számláló Vasas Szakszervezeti Szövetség megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a kulturális tárca zárolta a közművelődési intézmények ez évi állami támogatását, holott azt a költségvetési törvény biztosítja - mondta a tömörülés vezetője az MTI-nek kedden, az elnökség miskolci ülését követően.


Dátum: 2005-08-30 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:56.534377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a döntés azt jelenti, hogy a Vasas szakszervezet által alapított és támogatott kulturális intézmények, a Vasas Művészegyüttes Alapítvány, a Vasas Központi Könyvtár Alapítvány és a miskolci Bartók Béla Művelődési Ház Egyesület működtetése veszélybe került - mondta Balogh Béla.

"Tudjuk és ismerjük az államháztartás hiányának gondjait, a költségvetési kiadások csökkentésének szükségességét, mégis elfogadhatatlan számunkra a támogatások augusztustól az év végéig történő drasztikus zárolása" - fűzte hozzá.

Balogh Béla hangsúlyozta: a szakszervezeti szövetség intézményeinek a közművelődésben nyújtott tevékenysége indokolja, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma vizsgálja felül döntését, "de legalább nyújtson ahhoz segítséget, akár hitelfelvétellel, akár állami garanciavállalással, hogy túléljük ezt az időszakot".

Ellenkező esetben a Vasas szövetség is kénytelen lesz az alapítványok támogatásának megszüntetését, vagy tevékenységeinek erőteljes korlátozását napirendre tűzni - szögezte le az elnök, megjegyezve, hogy mintegy 50 millió forint sorsáról van szó.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek