Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A győri REFLEX az Ökotárs Alapítvány díjazottja

A győri REFLEX Környezetvédő Egyesület nevében a szervezet projektvezetője, Kalas György vette át kedden Budapesten az Ökotárs Alapítvány által alapított Az Év Adományozottjai-díjat. Az alapítvány arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy a környezetvédő szervezet 2004-ben nyújtott tevékenységével, valamint a részére folyósított adományok nyílt, átlátható felhasználásával érdemelte ki az Ökotárs elismerését.


Dátum: 2005-08-30 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:59.206895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Foltányi Zsuzsa, az alapítvány igazgatója a díjátadáson kifejtette, hogy a REFLEX, az Ökotárs Alapítvány küldetésével, adományozói filozófiájával megegyező módon tevékenyen részt vett az elmúlt években a győriek életminőségének javításában, a több ezer ember életét érintő azbeszt-mentesítési program elindításában és fenntartásában.

Kalas György kiemelte, hogy a REFLEX által felvállalt azbeszt-mentesítési tevékenység egyáltalán nem tekinthető marginális problémának, hiszen a felmérések szerint több mint 10 ezer család él a régi, azbesztes technológiával felépített, életveszélyes, házgyári lakásokban.

Az Ökotárs Alapítvány 1991-ben jött létre, egy amerikai magánalapítványokat tömörítő adományi konzorcium közép-európai kezdeményezésére.

A négy államra - Magyarországra, Lengyelországra, Csehországra és Szlovákiára - kiterjedő környezetvédelmi program a Környezeti Partnerség Közép-Európa-program (EPCE). Az említett díjat 1995-ben hozta létre az alapítvány.

A most díjazott egyesület 1987-ben alakult, a légszennyezés-, a közlekedés-, a kommunálishulladék- és a környezet-politikai szabályozás elősegítése, valamint az ifjúsági környezeti nevelés céljával.

A környezetvédő egyesület az 1990-es évek közepe óta aktív szerepet vállal az egészségkárosító hatásáról ismert azbeszt használatának visszaszorításában, a korábban elsősorban panelházak építése során alkalmazott azbeszt alapú technológiák felszámolásában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek