Száz nap alatt 500 milliót herdált el a kormány
Az idei nyár az adófizetők pénzéből folyó kormányzati kampány jegyében telt. Száz nap alatt a kormány 500 millió forintnyi közpénzt dobott ki hirdetésekre - hangzott el Dobó László és Répássy Róbert keddi sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2005-08-30 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:00.822929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert a három párt által a közelmúltban aláírt gazdaságpolitikai nyilatkozattal kapcsolatban emlékeztetett, hogy 2002 szeptemberében és 2003 februárjában már született két négypárti nyilatkozat ugyanebben a témában. A 2002-es nyilatkozatban a kormány vállalta, hogy a magyar gazdaság fejlesztése érdekében támogatja a kis- és középvállalkozásokat valamint a mezőgazdasági termelőket; 2003-ban pedig többek között arra tettek ígéretet, hogy tervet készítenek az uniós csatlakozás által hátrányosan érintettek támogatására. Mindezekből természetesen semmi sem valósult meg - mondta a képviselő. Hozzátette, a Fidesz azért tartja ablakon kidobott pénznek azt az összeget, amelyből a kormány egy három párt által aláírt nyilatkozatot reklámozott, hiszen még az évekkel ezelőtt tett vállalásait sem teljesítette.
fideszfrakcio.hu