Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felpumpált gazdasági mutatók

Nem egészséges a gazdaság növekedése, mert a kormány mesterségesen pumpálta fel a növekedési adatokat - jelentette ki Domokos László, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden az MTI-nek.


Dátum: 2005-08-30 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:03.284709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus azzal kapcsolatban mondta el véleményét, hogy Veres János pénzügyminiszter kedden bejelentette: a szaktárca az idei évre 3,5-4,0 százalékos, a felső határhoz közelebb álló bruttó hazai termék növekedéssel számol.

Domokos László elmondta: ugyanakkor az elmúlt hat hónap beruházásainak a 40 százalékát az állami hitelekből finanszírozott útépítések adták, és ha ezt levesszük, akkor kiderül, hogy kisebb a beruházási teljesítmény, mint a múlt évben. "Ezért mi a mai növekedést nem tekintjük egészséges növekedésnek(...) és tartósan fenntartani sem lehet ilyen magas államadóssággal" - mondta. Hangsúlyozta: nem mehet jól az a gazdaság, ahol a növekedésből nem keletkezik többletmunkahely, ahol adócsökkentés helyett év közben is adót emelnek és ahol a kormány tetemes államadósságot halmoz fel. Mint mondta, az állami közberuházásokat finanszírozó hitelek feljavítják a mutatókat, de még így is kisebb mértékben növekszik a gazdaság, mint a Medgyessy-kormány időszaka alatt. Hozzátette: a csatlakozó nyolc kelet-közép-európai ország között továbbra sem vagyunk dobogósok a mutatókat tekintve, az euró 2010-es bevezetéséhez pedig nagyon komoly, azonnali kormányzati intézkedésekre lenne szükség, nem pedig sikerpropagandára.

MTI - fideszfrakcio.hu

***

KÖZLEMÉNY

Veress János, Kóka János sajtótájékoztató - a Fidesz reagálása

Nem megy jól a gazdaság ott, ahol a növekedésből nincsenek új munkahelyek, sőt, a munkanélküliek száma megközelíti a 300 ezer főt. Nem beszélhetünk jól működő gazdaságról akkor, ha a Gyurcsány-kormány adócsökkentés helyett évközben is adót emel, és jelentősen rontja ezzel a versenyképességet, a gazdasági stabilitást. Ráadásul mindezek mellett a kormány még tetemes államadósságot is felhalmozott. Ezen tények ismeretében érthetetlen a gazdasági és a pénzügyminiszter az öntömjénezése.

Tavaly a második negyedéves GDP növekedés 4,5 százalék volt, idén már csak 4,1 százalék. Ezzel a mutatóval - a kelet-közép európai országok gazdasági növekedését tekintve - sajnos még mindig a sereghajtók között vagyunk. A gazdasági miniszter kampányakciókban, önfényezésben már nem egyszer bizonyított. Mindezek után itt lenne az ideje, hogy végre a kormányzati tevékenységben is jeleskedjen.

Budapest, 2005. augusztus 30.

Domokos László

Országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek