Fontos a délvidéki magyarság további védelme
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel értesült Kasza Józsefnek, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szabadkai családi háza előtt történt ma reggeli pokolgépes merényletről.
Dátum: 2005-08-30 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:04.520882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyértelmű, hogy e támadás része a délvidéki magyarság ellen hónapok óta folyamatban lévő rendszeres nyomásgyakorlásnak és megfélemlítési kampánynak, amelynek célja végső soron nem más, mint a magyar közösség elüldözése szülőföldjéről.
A Fidesz elvárja a szerbiai hatóságoktól, hogy a lehetőségek szerint maradéktalanul kerítsék kézre és állítsák bíróság elé a délvidéki magyar közösséget és vezetőit ért támadások elkövetőit, így véve elejét a további megfélemlítési akcióknak. A Fidesz ugyanakkor felszólítja a magyar kormányt, hogy a nemzetközi színtéren megfelelő eréllyel lépjen fel a vajdasági magyarság érdekében. A Fidesz véleménye szerint - amint azt a mai robbantás is jelezte -, továbbra is indokolt a nemzetközi közösség fokozott figyelme a délvidéki magyar közösség védelmében.
Budapest, 2005. augusztus 30.
Németh Zsolt
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Külügyi Kabinetjének vezetője