Amerikai reagálás Schröder bírálatára
Amerikának címzett nyomatékos bírálatával a német kancellár végleg felbosszantotta az Egyesült Államok kormányát - írta csütörtökön a német hírügynökség Washingtonból.
Dátum: 2002-09-06 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:20.691925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi hónapokban elsősorban Daniel Coats berlini nagykövet vállalta azt a feladatot, hogy "egyszemélyes hadjáratot" folytasson Németország túl renyhének tartott külpolitikai álláspontja ellen. A diplomata ugyan nem kapott erre fölhatalmazást főnökétől, Colin Powell külügyminisztertől, ám fejmosás jellegű "tanácsai" sem váltottak ki bírálatot a Potomac partján.
Gerhard Schröder kancellár szemrehányásai, amelyeket a The Washington Postnak adott interjúban fogalmazott meg, csöppet sem segítik elő a megértést - idézte a dpa egy amerikai külügyi tisztviselő szavait. Washington sértve érzi magát, miután egy vezető szövetségese kételkedni látszik szavahihetőségében. Berlin olyan benyomást kelt, mintha az amerikai elnök ellenkező értelmű állításai dacára eldöntött dolognak tartaná az Irak elleni támadást.
A héják és a mérsékeltek között kitört nyári vitával az amerikai kormány nem festett túl jó képet magáról - idézett a dpa német diplomatákat. Ennek nyomán támadt az a szkepszis, amely most annyira felingerli a hivatalos Washingtont: a szövetséges Németország azt várja, hogy az Egyesült Államok beváltsa a partnerek és szövetségesek tájékoztatására tett ígéretét, és világos képet adjon terveiről.
MTI - fidesz.hu