Katrina után: egész városok állnak víz alatt
Az eddigi adatok szerint már több mint száz halálos áldozata van a Katrina hurrikánnak és az azt követő áradásoknak az Egyesült Államok délkeleti államaiban. Az egyik katasztrófa sújtotta városban azonban azt közölték, hogy halottak száma több százra tehető. A hurrikán nyomában kiöntöttek a tavak és a folyók, köztük a Mississippi is. Egész városok állnak víz alatt. New Orleansban két gát szakadt át, a polgármester közlése szerint a város 80 százaléka vízben áll.
Dátum: 2005-08-31 07:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:07.133812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szélvihar pusztítása miatt több, mint egymillió ember maradt áram nélkül, szakértők szerint 20 milliárd dolláros a kár. A Katrina hurrikán után tornádó söpört végig Georgián és ötven házat rombolt le.
MR - fideszfrakcio.hu