Amerikai hadfelszerelést helyeztek át Katarból Kuvaitba
Az amerikai hadsereg fegyvereket és hadianyagot szállított át nemrég Katarból egy kuvaiti támaszpontra az Irak ellen tervezett katonai fellépésre való felkészülés jegyében.
Dátum: 2002-09-06 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:20.990719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Thomas White, az Egyesült Államok szárazföldi erőinek minisztere csütörtökön Washingtonban beszámolt róla, a hadfelszerelés átszállítását a kuvaiti Doha katonai táborba
gyakorlatnak szánták az anyagok használhatóságának időszakos ellenőrzésére és a ki-berakodás gyakorlására.
Az AP jelentése szerint az átszállított hadifelszerelések között harckocsik, páncélozott harcjárművek, üzemanyag, lőszer és más szállítmányok voltak.
MTI