Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érvénytelennek nyilvánították a BA Rt. privatizációját

Érvénytelennek nyilvánította a Budapest Airport Rt. (BA) részvényeinek értékesítésére kiírt pályázatot a Fővárosi Munkaügyi Bíróság - tudta meg a Népszabadság. A Pénzügyminisztérium fellebbezni fog a végzés ellen - írja a lap.


Dátum: 2005-08-31 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:09.435887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Budapest Airport (BA) üzemi tanácsa augusztus 1-jén fordult a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz, mivel úgy vélték, hogy a tervezett privatizáció sem gazdaságilag, sem szakmailag nem indokolt és megalapozott. Az ÁPV leült ugyan tárgyalni a szakszervezetekkel és az üzemi tanáccsal, azonban megegyezés nem született. Az ÁPV Rt. azt szerette volna, ha a tanács visszavonja bírósági keresetét - cserébe 2,5, majd 3,5 havi jövedelemnek megfelelő "privatizációs bónuszt" ígért. A szakszervezetek ma tartják sajtótájékoztatójukat az ügyben, s mint az erre küldött meghívóból kiderül: nem riadnak vissza a munkabeszüntetésektől, és így a reptéri forgalom megnehezítésétől sem.

Az ÁPV Rt. és a Pénzügyminisztérium pénteken még arról számolt be, hogy a pályázat első fordulójában részt vevő kilenc társaság 202 és 390 milliárd forint közötti ajánlatokat nyújtott a BA Rt. 75 százalékos részvénycsomagjáért. Sajtóinformációk szerint a legjobb pénzügyi ajánlatot a Hochtief és a HTAC konzorciuma tette; az általuk kínált 390 milliárd forinttól némileg lemaradva a második helyen a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport végzett, míg a harmadik - de még mindig 300 milliárd forint feletti árral - a brit BAA volt. A negyedik legjobb ajánlatot a világ harmadik legnagyobb repülőtér-üzemeltetője, az ausztrál Macquarie Airports tette, míg az ötödik legjobb árat a koppenhágaiak adták, a háromszázmilliárdos szintet alulról súrolva.

Forrás: tozsdeforum.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek