Kasza József az ellene irányuló merényletről
Pozitívan értékeli Kasza József azt, hogy a szerbiai politikai vezetők szinte egyként ítélték el az ellene irányuló robbantásos támadást, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke számára egyfajta megnyugvást jelent ez az egységes kiállás.
Dátum: 2005-08-31 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:14.533783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Pozitívan értékelem azt, hogy végre megmozdult a józan ész Szerbiában, végre megmozdultak azok a politikai erők, amelyeknek az lenne a dolguk, hogy modernizálják az országot és bevigyék Európába Szerbiát" - közölte szerdán az MTI-vel Kasza József, reagálva arra, hogy szerbiai közjogi méltóságok, politikusok és pártok sokasága ítélte el a kedd hajnalban történt robbantást, amely a pártelnök szabadkai háza előtt történt.
A magyar politikus mindenképpen pozitív fejleménynek tartja ezt az egységes kiállást mellette, pozitív fejleményként értékelte azt is, hogy a Szerbiai Radikális Párt (SRS) is határozottan elítélte az incidenst. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a robbantás előtti napon Aleksandar Vucic, az SRS főtitkára hevesen támadta őt a parlamentben, szónoklatát szinte lincselésre való felhívásként lehetett értelmezni. "Az átgondolatlan és megfontolatlan kijelentések több kárt okoznak, mint az utólagos elítélő nyilatkozatok vagy a bocsánatkérések" - jegyezte meg Kasza.
A VMSZ elnöke elmondta, hogy az elmúlt nap során számos politikus barátja, szerb és magyar egyaránt felhívta őt, és ez, illetve az, hogy nyilvánosan mindenki elítélte a robbantást, egyfajta megnyugvást jelent számára.
Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök Szerbia elleni támadásnak mondta a pártelnök ellen irányuló incidenst. Kasza József szerint amennyiben a miniszterelnök ezt őszintén gondolja, akkor ez azt jelenti, hogy megszólalt benne az ember, és ez ugyancsak megnyugvást jelent Kasza József számára, mint az is, hogy Dragan Jocic belügyminiszter azonnal személyesen kereste fel őt Szabadkán.
Kasza József ugyanakkor leszögezte, hogy nem kizárólag csak őróla van szó, hanem az egész vajdasági magyarságról, és ezt nem túlzásként mondja. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években számos támadás érte a vajdasági magyarokat, tettleg bántalmazták őket, és nagyon sokszor a támadások politikai vezetők ellen irányultak, elsősorban a VMSZ-vezetői ellen, ugyanis ez a jól szervezett kisebbségi párt talán az egyetlen szervezet Szerbiában.
A VMSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy pártja az elmúlt években többször felhívta a hatóságok figyelmét erre a problémára, de senki sem vette komolyan ezeket a felszólításokat.
Kasza nem tud róla, hogy eredményre vezetett volna a nyomozás, de mint mondja, nem is várta, hogy Szerbiában ilyen gyorsan elfogják a tetteseket.
Kasza József félti a családját a történtek után, de mint mondja, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a robbantás után máshová költöztesse családtagjait. A pártelnök szerint a robbantás célja az volt, hogy elűzzék őt a Vajdaságból, amit ő nem engedhet meg és aminek ő ellenáll.
Kasza József rámutatott arra, hogy a "bírósági tévhitek" terjesztése az egyik indítéka a magyarveréseknek, az incidenseknek és az ellene irányuló robbantásnak is. Mint mondta, szeretné remélni, hogy az elítélő nyilatkozatok hulláma valamilyen pozitív jelenségnek a kezdetét jelenti Szerbiában.
MTI - fideszfrakcio.hu