Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael segítene a magyar gabonatárolási gondok enyhítésében

Izrael technikai és technológiai segítséget tudna nyújtani a magyar gabonatárolási gondok enyhítéséhez - vetette fel Gila Gamliel izraeli mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhelyettes szerdai budapesti megbeszélésein. Az izraeli politikus tárgyalt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, továbbá Magda Sándorral, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökével.


Dátum: 2005-08-31 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:15.494274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gila Gamliel az MTI-nek elmondta: több napos budapesti látogatása során a mezőgazdasági kapcsolatok szorosabbá tételéről tárgyalt Budapesten. A megbeszélések másik fő témája a már létező magyar-izraeli öntözési együttműködés volt.

Az izraeli agrártárca miniszterhelyettese szerdán meglátogatta az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást (OMÉK) és részt vett az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának kihelyezett ülésén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek