Medgyessy kontra Magyar Nemzet: a lap szakértőkkel bizonyít
Medgyessy Péter Magyar Nemzet ellen indított sajtóperében a polgári lap - egyebek közt - szakértőkkel kívánja igazságát bizonyítani. Mint ismert: Medgyessy azért indított pert a lap ellen, mert az olyan - általa hamisítványnak tartott - dokumentumot közölt le, amely arról tanúskodik, hogy a jelenlegi kormányfő lehetséges "ellenforradalmárokra" is vadászott.
Dátum: 2002-09-06 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:21.593670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A most megkezdődött Medgyessy Péter kontra Magyar Nemzet sajtóperben a jelenlegi kormányfő amiatt kér helyreigazítást a polgári laptól, mert az július 19-i számában -- szerinte - valótlanságokat tartalmazó hamis dokumentumot közölt róla.
Emlékezetes: az ügynöklavinát elindító Medgyessy Péter az 1956-os forradalom huszadik évfordulójához közeledve jelentést készített az OTP-nél, a Pénzügyminisztériumnál és az Állami Biztosítónál dolgozó potenciális "ellenforradalmárokról".
A per első felvonásában kiderült: a Magyar Nemzet számos szakértőt kérdezett meg a közölni szándékozott irat hitelességéről, mielőtt azt nyilvánosságra hozta volna. A felkért szakértők - amint azt a lap állítja - egytől egyig a dokumentum valódisága mellett érveltek.
Az írásszakértő például kiemelte: az inkriminált jelentést a Medgyessy Péter egykori titkárságáról származó írógéppel készült, az okmányszakértő a dokumentumon található pecsét eredetiségét állapította meg és azt, hogy a 70-es évek gépelési stílusjegyei fedezhetők fel a szövegben. Egy grafológus ugyanakkor Medgyessy aláírását is beazonosította. Fény derült arra is: a listán szereplő személyek valóban létező és akkor ott dolgozó munkatársak voltak.
A Magyar Nemzet utal Schmidt Mária történész megállapításaira is, aki szerint a központi államigazgatási szerveknél abban az időben általános volt, hogy biztonsági okokból ad hoc bizottságok szűrést végeztek a dolgozók között.
A lap jogi képviselője arról is nyilatkozott, hogy, egy ismert ügyvéd, arra hivatkozva, hogy nála van az eredeti dokumentum hatvanmillió forintot kért a Magyar Nemzettől. Elhangzott: miután a szerkesztőségnek nem volt ennyi pénze csak akkor keresték meg az ügyvédet, miután kiderült: Medgyessyék pert indítanak ellenük, ám addigra a dokumentumon már túladtak.
A Magyar Nemzet ez utóbbi állítását tanúval kívánja igazolni, de annak megidézéséhez - lévén az illető személyt ez ügyben megfenyegették - zárt tárgyalást kérnek. Medgyessy Péter ügyvédjének álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy az felperes a nyilvánosság kizárását akarja elérni ezzel.
A tárgyalás szeptember 16-án folytatódik.
fidesz.hu