Csúszik az autópálya építés Nyíregyházánál
A kisajátítás, a régészeti feltárás és a közműkiváltás elhúzódása, valamint a csapadékos időjárás miatt csúszik az autópálya építés Nyíregyházánál, ezért a kivitelező határidő módosításra tett javaslatot a beruházónak - közölte az Egri Útépítő Rt (EGÚT) vezérigazgatója. Kolozsvári Gyula Nyíregyházán a helyi önkormányzati képviselőtestületet tájékoztatta a munkálatok állásáról szerdán.
Dátum: 2005-08-31 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:18.384174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eredeti, 2006. március 31-ei befejezési határidő a javaslat szerint 2006. június 30-ra módosulna - mondta Kolozsvári Gyula. Hozzátette: a három hónapos csúszásra tekintettel, két ütemben adnák át a nyíregyházi sztrádarészt, amennyiben azt a beruházó elfogadja.
A várost elkerülő keleti útszakaszt mintegy kárpótlásként hamarabb, az idei év utolsó napjaiban már megnyitnák a forgalom előtt, a déli elkerülő M3-as útrészt viszont később, 2006. júniusában avatnák fel.
A vezérigazgató megemlítette, hogy az autópálya Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszának átadási határideje változatlan, 2006. december 31.
Kolozsvári Gyula elmondta: a Nyíregyházát keletről elkerülő 15,4 kilométeres sztrádarész - amely a 4-es főút záhonyi határállomásról érkező forgalmát Nyírtura-Nyírpazony-Oros-Nagyszállás vonalon csatlakoztatja az M3-ashoz - építése jól halad, bár ott is elhúzódott a kisajátítás.
A gond a Nyíregyházát délről elkerülő 8,1 kilométeres M3-as szakasszal, illetve a 4-es főutat Rozsrétszőlő határában a sztrádához kapcsoló új, 2,5 kilométeres nyomvonalának megépítésével, illetve a főút Nyíregyházára bevezető négysávosításával van.
Ott megfeszített munkavégzéssel sem látszik behozhatónak a kisajátítás, a régészeti feltárás és a közműkiváltás elhúzódása, illetve a sok eső miatti építési munkaidő kiesés - mondta az EGÚT Rt. vezetője.
A vezérigazgató a képviselőtestület előtt további türelmet kért az autópályaépítés miatt jelentősen növekedett közúti forgalomért, hiszen még 200 ezer tonna kő, 100 ezer tonna homokos kavics szállítása hátra van, továbbá másfél hónapig még naponta 60-80 teherautó viszi a töltésépítésekhez a földet.
MTI - fideszfrakcio.hu