Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elriasztja a BKV az embereket az utazástól?

Szeptember 1-jétől Egyesületünk év elején benyújtott javaslata alapján gyökeresen megújul Budapest éjszakai közlekedése. Számos, éjszaka eddig elérhetetlen városrészbe jutnak el ezentúl a buszok, az eddig is kiszolgált területekre pedig a belvárosból közvetlen éjszakai járatok közlekednek, megszüntetve az eddigi megbízhatatlan és időrabló átszállásokat.


Dátum: 2005-08-31 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:18.711921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A létrejött végleges hálózat megfelel az eredetileg a VEKE által javasoltak szellemének, üzemeltetése azonban - a BKV által is elismerten - néhány hálózati módosítás miatt drágább annál. Emiatt a néhány viszonylat (12-es, 17-es, 37A villamos, 124-es busz) késő esti közlekedését korlátozzák, és több éjszakai járaton rendkívül ritka követést alkalmaznak.

A vitathatatlanul hatalmas fejlődést jelentő új éjszakai hálózat bevezetése kapcsán két probléma azonnali megoldását látjuk fontosnak:

1., A budai hegyvidéken közlekedő járatok (911, 921), a Soroksárt feltáró (966) és az Őrmezői lakótelep, illetve a dél-budai kertvárosok kizárólagos éjszakai kapcsolatát biztosító járat (941) egyaránt kétóránként közlekednek. Ez a követési időköz az elfogadhatónál magasabb, a VEKE alacsonyabb összköltségű javaslatában a jelzett területek egyikén sem volt szó hasonlóan magas követési időközről. Ezen járatok sűrítését utasszámuktól függetlenül fontosnak tartjuk, tekintve, hogy sok utast a két órás

követés elriaszthat.

2., A BKV dolgozóinak hazaszállítására hivatott szolgálati járatok száma ugyan jelentősen csökken, de olyan útirányokon, ahol éjszakai járat nem áll rendelkezésre, számos ilyen járat közlekedni fog szeptembertől is. A szolgálati járatok utasokat is szállíthatnak, az utasok tájékoztatását és a járatok meghirdetését a BKV azonban megtagadta. Mivel több olyan útirányon (Nagykovácsiba, Dunaharasztiba, Bp.-en belül Rákospalotára, Cinkotáról Észak-Pestre, stb.) közlekednek az utasok számára hasznos szolgálati járatok, így Egyesületünk magára vállalja ezt a feladatot és szeptember 1-jétől honlapunkon, a www.veke.hu címen meghirdetjük az új szolgálati járatok útvonalát és menetrendjét. Mivel ez az intézkedés valójában a BKV Rt. feladata lenne, így felszólítjuk a cég vezetését, hogy legalább az utasok számára hasznos szolgálati járatokat hirdesse meg.

A keddi próbaüzem álláspontunk szerint jól sikerült, a sok esetben sikertelen csatlakozások viszont bebizonyították: több figyelmet kell fordítania a BKV-nak a járművezetők megfelelő tájékoztatására és az előírt menetrend betartatására.

E kisebb-nagyobb problémák ellenére bátran kijelenthetjük, hogy az éjszakai közlekedés tekintetében Budapest felzárkózik a nyugat-európai színvonalhoz, ráadásul az eddig üresen kanyargó szolgálati járatok megszüntetése révén az új rendszer az eddigi tarifaszínvonalon, érdemi többletköltség nélkül működtethető. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Főváros vezetői felé, amiért lehetővé tették a budapestiek éjszakai közlekedését nagymértékben segítő civil javaslatunk megvalósulását.

Kiadó: Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek